Erősítsd a lelked Barbi!-mondja mindig mosolygós Bea barátnőm, aki nem mellesleg kiváló ápolónő, beteg gyermekét gondozó édesanya. S aki több mint 20 egészségügyben eltöltött év után 71 ezer forint fizetést visz haza. Félreértés ne essék, Bea soha nem panaszkodik. Tele van szeretettel, hivatástudattal, közösségépítő szándékkal. A világ néha elmegy mellette, de olyan, mint a patak, mely mindig megtalálja a kifelé vezető utat. Talán mert nem fertőzte meg a közöny, s erős a jóba vetett hite.
Igaza van. A lelket, a lelkeket erősíteni kell.
Beával, Klárival és Marival sokszor töprengünk azon, hogyan lehet a jót megőrízni, hogyan lehet jól segíteni.
Annyi a fájdalmas emberi sors, annyi a méltatlan élethelyzet. Ha figyelünk a történésekre, ha meghallgatjuk a másikat egész életek bontakoznak ki a szemünk előtt, s ezek az egyéni keserédes világok beleilleszkednek a közösségi nagy magányos létbe.
Itt van például Karcsinak a története, aki 50 éve erzsébetvárosi lakos, s aki egy betegség következtében néhány éve kerekesszékbe kényszerült. Lábát amputálták, de ő nem adta fel. Munkát talált, és igyekezett az lenni, aki volt. Egy, a közösségért igazán tenni akaró, és tudó ember. Talán csak a mosolya változott kicsit, talán csak a szeme körüli ráncok lettek mélyebbek. Talán a jó barátok köre is szűkült körülötte. Voltak, akik a halál hírét is keltették... De Karcsi köszöni, jól van. Azaz csak majdnem. Június végén, vagy július elején ugyanis kilakoltathatják kicsi otthonából. A történet jelenkorunk drámai lenyomata. Néhány évvel ezelőtt hitelt vett fel, hogy megvehesse önkormányzati lakását, és a gazdasági válság miatt csődbe ment vállalkozásának tartozásait rendezhesse. A több tízezres hitelt pontosan törlesztette, egészen addig, amíg pár hónap alatt az egészsége teljesen tönkre nem ment. Negyvenes éveinek derekán, ez az örökmozgó ember megtanult a kerekesszékbe zártan élni. Ám ez alatt az idő alatt anyagilag teljesen kiszolgáltatottá vált. Csak a rokkantnyugdíjassá nyilvánítása is egy! évbe került. Hát igen, bizonyára alaposan meg kellett vizsgálni, hogy egy levágott láb nem nőhet újra...
Ennek a jövedelem nélküli évének a hozadéka az volt, hogy a felgyülemlett, és időközben alaposan megemelkedett hitelek befizetése lehetelenné vált számára. A pénzintézet már februárban kilakoltatta volna, de erre a kilakoltatási moratórium miatt nem került sor. A moratórium viszont megszűnik, és segítő kéz eddig nem akadt. Szociális lakáspályázat jelenleg nincs a kerületben, a méltányosságra pedig úgy tűnik még várni kell. Karcsi leveleket ír a döntnököknek, s akik ismerik, szorítanak érte. Karcsi bízik az emberekben, bízik abban, hogy sokan emlékeznek még arra, hogy hány jó lokálpatrióta kezdeményezésnek volt élharcosa. Karcsi reméli, hogy lesz aki segít. Reméli nem felejtették el...
Kérlek titeket erzsébetvárosi barátaim, fogjunk össze, és ne hagyjuk, hogy kerekesszékes embertársunk Erzsébetvárosban utcára kerülhessen!
Békét Erzsébetváros!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése