2012. április 29., vasárnap

Hol a béke?

Hétfőn utazunk a nagybátyámhoz Somogyba. Egy kicsi faluban él, az egyik lábát tavaly amputálták, a másikat most fogják...Teljesen egyedül kell, kellene boldogulnia, de ő nem szeretne eljönni, mert 40 évvel ezelőtt a felesége miatt költözött oda. Rózsika egy nagyon szép, dolgos roma asszonyka volt, sajnos sokat betegeskedett, és néhány évvel ezelőtt meghalt. Az a ház, amiben éltek évtizedekig boldogan és békességben, a cigány soron található, és mára bizony szinte már lakhatatlan. Ám Miska bátyám szereti az ott élőket, és ők is szeretik őt. Szegény ott mindenki, mint a templom egere, de pontosan érzik, tudják, ki az, akiben nincs előítélet, s ki az, akiben van. Kamaszkoromban (80-as évek) amikor egy ideig kaposvári diák voltam, én is éltem egy rövid ideig köztük. S ma, amikor a cigányságot bűnbaknak kiáltják ki szélsőségesek, akkor el kell mondanom, hogy mennyi, de mennyi szeretetet kaptam egyszerű cigány családoktól azon a helyen. Emlékszem például arra, hogy a vizet a kútról kellett hozni, és a vaskályhán melegíteni, s ha a nagybátyáméknál nem volt tűzifa, hogy befűtsenek, akkor a szomszéd cigány asszonyka rakta fel a sparheltjára a fazekat, hogy melegítsen nekem vizet. De egymásnak adták kölcsön a vasalót, vagy mentünk a másik szomszédhoz tévét nézni, vagy hoztak hársmézet ha fájt a torkom. Bármilyen furcsa, én a szegénységnek azon a kis nyomorúságos zugában királykisasszonynak éreztem magam. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az ott kapott tengernyi jó segített abban, hogy soha ne a bőrszínét nézzem valakinek. Persze könnyű nekem, mert az én nagy családomban mindenféle ember van, és ezért a tolerancia nem pusztán csak egy szó a szótárból...Ezért is keresem mindig a békét, még akkor is, ha a szavak, amelyek a számra jönnek fájdalmakat, megaláztatásokat és kínokat cipelnek. Igen keresem a békét, s néha meg is találom...ha Lakatos Klári képeit nézem, vagy boldogságos kismama Tamara barátnőm hangját hallom. Ha érzem Orsika lelkét a szívemben, ha látom Marcsit rohanni a lurkókkal az utcán. Ha rosszkedvem van, akkor véletlenül mindig jön Marikától, Ágitól, Zsuzsától, Mártitól, Lajostól, Edittől, Mártitól, Vakarcstól, Erzsikétől, a Beáktól, Pankától, Lacitól, Györgyitől, Gyuritól, Hajnitól, Katitól egy szívhez szóló vigasztaló üzenet, Vilma nénitől és Margitka nénitől egy simogatás a Klauzál téren, Évától, Gyulától, Ibolyától, Hildától, Yvette-től, Ivántól, Pistától egy okos gondolat. Ha azt hiszem, hogy már nincs is összefogás, akkor a TOLDI-sok megmutatják, hogy igenis létezik. Ha kezdem elveszíteni a hitem, Iványi Gábor hangját hallom,és a menetelő Tóth Imrét látom. Ha már nem bízom a saját szakmámban, akkor Nagy Navarro és Lovas Zoli lendülete visz tovább. Igen, most hogy ezekre az emberekre gondolok, boldog vagyok. S nem érdekel, ha bárki most azt mondja: És akkor mi van...Semmi, tényleg semmi. 

2012. április 2., hétfő

Nem vagyok sem anarchista, sem idegenszívű, sem hazaáruló!


Kedves barátaim! 
Osztie Zoltán a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke anarchistáknak és idegenszívű hazaárulónak bélyegezte mindazokat, aki elfogadhatatlannak tartották és tartják, hogy egy hiteltelen ember képviselje hazánkat. Felháborító, hogy ez az ember, aki kereszténynek vallja magát, gyűlöletről beszél és idegenszívűségről. Felszólítom Osztie urat, hogy tanulmányozza a Tízparancsolatot! Felszólítom, hogy ne asszisztáljon a bűnhöz! A kereszténység Osztie úr számára ne csak címke legyen! Mert a haza sérthetetlen! És becsületes állampolgárok becsületébe ne gázoljon, csak azért mert nem akarnak olyan köztársasági elnököt a nemzet élén, aki megosztó, egy pártot szolgál, s akiről bebizonyosodik, hogy becstelen módon jutott doktori címhez!
Kaczvinszky Barbarafüggetlen, magyar állampolgár,családanya, keresztény egyetemen nem csalással, lopással szerzett évfolyamelsőként summa cum laude minősítéssel diplomát