Erzsébetváros polgármestere ellen az elmúlt héten feljelentést tettek a Legfőbb Ügyészségnél az Erzsébetvárosi Közterület felügyeletnél történt visszásságok miatt. A dolgozók féltik az állásukat, ezért nem nyilatkoznak a sajtónak, de bíznak abban, hogy beadványuk nyomán az Ügyészség átfogó törvényességi ellenőrzést tart majd, és megakadályozza a további hatalmaskodást.
A dolgozók kirúgástól való félelme egyébként nem megalapozatlan. Erzsébetvárosban az elmúlt két év során gyakorlatilag lecserélték az intézményvezetőket, megszüntették a testületi ülések élő közvetítését, iskolát zártak be, asszisztáltak kerekesszékes ember kilakoltatásához, a lakbéreket pedig közel a duplájára emelték.
A beadvány számos olyan esetet sorol fel, melyek tipikus példái lehetnek a hatalommal való visszaélésnek. Megemlíti például, hogy abban az esetben, ha az önkormányzat vezetői, vagy azok családtagjaival szemben intézkednek a közterületesek, akkor azt "utóbb úgy kell intézni, hogy befizetés teljesítésére ne kerüljön sor"
Megemlíti azt is a dokumentum, hogy "az iratok leselejtezésével rendszeresen trükköznek". .
A levél azt is tartalmazza, hogy más esetben viszont előfordul az, hogy valamelyik "vezető szól", hogy a közterületesek menjenek ki, és "mindegy, hogy milyen címen" de meg kell büntetni az illetőt.
Kíváncsi vagyok, hogy a beadványnak lesz-e következménye, hogy valóban lesz-e átfogó vizsgálat az ügyben, s ha igen, akkor a hatóság hasonlóan keményen fellép-e, mint például Szabó Zoltán esetében?
2012. október 30., kedd
2012. október 15., hétfő
Néptelen Haza
A szélnek nem tudod megmondani, hogy ne fújjon...
A hazug, hazudik, hiába kéred
Cipolla sok kicsi mariója fegyelmezetten birkává butul.
S marad magára
Néptelen Haza
A hazug, hazudik, hiába kéred
Cipolla sok kicsi mariója fegyelmezetten birkává butul.
S marad magára
Néptelen Haza
2012. október 8., hétfő
Unortodox Monika 2.
Rónaszékiné Keresztes Monika fideszes országgyűlési képviselő, Erzsébetváros alpolgármester a szeptemberi testületi ülésen sem tisztelte meg jelenlétével a kerület polgárait.
Az idei évben mindössze egy! testületi ülésen jelent meg.
Pártfogói szerint ez természetes, mert Monika az Erzsébetváros újságban rendszeresen szerepel, és havonta fogadóórát tart., továbbá piacot hozott létre a kerületben és számos országos horderejű kérdésben képviseli a Fideszt.
Mindenki, aki sérelmezi, hogy miért nincs jelen a kerületi testületi üléseken, az nyilván a liberalizmus védőbástyája - legalábbis a hívei szerint.
Nem tudom, Vattamány Zsolt meddig tűri még, hogy párttársa, ilyen csúfot űz belőle.
Korábban, amikor Deutsch Tamás egy évig nem jelent meg a testületi üléseken, akkor bizony volt felzúdulás.
Ma, amikor emberek milliói éheznek az országban, és a nők számára az az üzenet, hogy első a család, akkor megengedhető-e, hogy valaki a gátlástalan karrierépítést választja a mi bőrünkre?
Megengedhető-e, hogy pusztán a párthovatartozása miatt, nem egyenlő mércével bírálják el?
Megengedhető-e, hogy több mint 600 ezer forintot vegyen fel, mikor a munkavégzésének helyszínére, a testületi ülésekre nem jár be?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)