A délelőtti langy melegben szutykos szőke ember vizelt egyet a Csányi utca macskakövére.
A húgycseppeken megcsillant a napfény, a férfi felhúzta a sliccét és ment tovább. Én csak álltam tétován, kulcsom keresve némán. Szemlesütve. Ez van. Itt mindent lehet. Budiszag, s merítkezhetsz a utca mocskában. S mire bejutsz a házba, ezer bajt cipelsz. A sárga csekkeket, a száz forintot kérők arcát, a nyomorú hétköznapok ezer baját. Nincs menekvés, hová is futhatnál? Beléd taposnak, fejedre tesznek, elárulnak, lekurváznak, lecigányoznak, lezsidóznak. Mégis kérlek barátom, maradj embernek.
Lásd, én nem vagyok sem cigány, sem zsidó, sem kurva. De lennék bármelyik, ha ezzel letörölhetném a szégyent amit ma megtesznek embertársaimmal. Magyarként bűnös vagyok, mert nem elég erős a hangom, mert nincs más eszközöm a gyűlölet ellen, csak a szavak, az elmorzsolt imák...
"Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll -
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.
Lógatják szárnyuk az ínségnek
gombostűjére szúrt nyarak.
Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.
Belsőnk odvába bútt a hálás
hűség, a könny lángba pereg -
űzi egymást a bosszuállás
vágya s a lelkiismeret."
(József Attila)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése