2011. május 21., szombat

Elbaltázott döntések Erzsébetváros, Érd, Nyíregyháza, Szombathely

Május 20. Gyalázat napja Erzsébetvárosban.
A kívülről jött fideszes vezetés eldöntötte, hogy megszünteti a Janikovszky iskolát.
A testület valamennyi ellenzéki tagja nemmel szavazott, illetve a szocialisták kivonultak a szerintük törvénytelen eljárás miatt tiltakozva. Moldován Lászlót, az LMP képviselőjét - aki maga is négy gyermek édesapja -, az önkormányzatban nem először alázták porig a sárga csinovnyikok, de különösen az iskoláért, a gyermekek jövőjéért való bátor kiállásáért köszönet illeti minden jóakaratú erzsébetvárosi nevében.
Az LMP mellett az MSZP is jogi lépéseket kíván tenni az ügyben. Kispál Tibor (szintén családapa) az MSZP nevében felszólította Nagy Mariannát, hogy mondjon le képviselői tisztségéről, mert egy napvilágra került hanganyag tanúsága szerint vélhetően politikai bosszú áll az iskola bezárás hátterében. Nagy Marianna természetesen megszavazta az iskolabezárását, és bocsánatot sem kért az érintettektől. Lemondani pedig úgy tűnik, esze ágában sincs. Nem tudom, neki vannak e gyermekei, családja...
Az önkormányzat közben sietett közleményt kiadni, amelyben többek között arra is utaltak, hogy Nagy Marianna engedélye nélkül készült a hangfelvétel. A közlemény hangvétele egyébként hasonló a korábbihoz.
Burkolt fenyegetés, mellébeszélés, félelemkeltést célzó mondatok, hatalmi arrogancia.
Némiképp elgondolkodtató, hogy vajon nem azért tűnik-e ennyire gátlástalannak az eljárás, mert a jövőben már úgy sem lesz tétje az ilyen cselekedeteknek. Magyarán, ha megszűnik a kerület autonómiája, abban az esetben lényegtelen hogy helyben a választóknak milyen a megítélésük X-ről, vagyY-ról, lényegtelen, hogy bebizonyítják-e akár ezerszer is, hogy alkalmatlanok-e a választók képviseletére, mert egy fő cél van, a hatalmon maradás. Ehhez pedig egy központosított rendszerben kevesebb képviselő is elegendő.
A módszerek emlékeztenek az 50-es évekre ..
Látható továbbá, hogy az erzsébetvárosi történések szinkronban vannak más fideszes vezetésű településekével. A forgatókönyv és a reakciók nagyjából  ugyanazok. Dönteni bizonyos társadalmi csoportok sorsáról, az érintettekkel való párbeszéd és tényleges együttműködés nélkül. A tiltakozóknak coki.
De hasonló a módszer ahhoz is,  mint amikor néhány évtizeddel ezelőtt az volt a jobboldal vezérelve Olaszországban, hogyha nem tudsz érvekkel a politikai ellenfeleid fölébe kerekedni, akkor vidd őket a börtönbe. Ez volt a vörös és a barna bírók korszaka.
Erzsébetváros gyermekeinek jövője nem pártpolitikai kérdés. De nem pártpolitikai kérdés az érdi, nyíregyházi, kaposvári, szombathelyi bonyhádi gyermekek sorsa sem. 
Szívem szerint tükröt küldenék a városvezetőknek. Nézzék meg magukat. Hasonlítsák össze cselekedeteiket, szavaikat a korábbi tetteikkel, mondataikkal.  Semmi sem szent számukra.
Az érdi fideszes vezető például az egyik kereskedelmi csatornának nyilatkozott.
Felháborító politikai pedofíliának nevezte, hogy a város lakói gyerekeikkel együtt tartottak tiltakozó demonstrációt a betervezett iskolaátszervezések, -bezárások ellen.

A megyei jogú városi rangban lévő Érden május 9-én tartottak demonstrációt az általános iskolai intézményrendszer átszervezésében érintett pedagógusok és szülők. A tüntetésre vitt virágokkal a Fidesz virágos kertváros programjára utaltak.
A felvonuláson ott voltak az iskolák diákjai is. Az iskolától a művelődési házig tartó menetelés után ők adtak műsort, a demonstrálók szándékai szerint saját iskoláikért táncoltak, énekeltek. Az érdi önkormányzat tervei szerint az idén két iskolát zárnának be összevonással.
A tüntetést a polgármesterhez hasonlóan minősítette az önkormányzathoz közelálló helyi újság is,amikor azt írta, hogy „különösen aljas és gátlástalan hadviselési módszerek közé tartozik az, amikor civileket, nőket, gyermekeket tolnak maguk előtt a küzdő felek, mintegy élő pajzsként, hogy az első lövések az ártatlanokat érjék, illetve, hogy ilyen módon megfosszák a tisztességben hívő ellenfelet az ellentámadás lehetőségétől."
A tiltakozók a polgármester nyilatkozata óta gyűjtik azokat dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy a Fidesz számos akciójában használta fel a gyerekeket, és a párt vezetői is gyakran vettek részt politikai eseményeken gyermekeik társaságában. Mi erzsébetvárosiak is számos dokumentummal bizonyíthatjuk ezt.
Nem csak az elmúlt évekből, hanem a jelenből is. Például  Révész Máriusz, az Országgyűlés oktatásügyi bizottságának tagja a gyermekeivel vette át az iskolabezárások ellen tüntető bonyhádiak petícióját a képviselőház előtt. Köztársasági elnök úr pedig gyerekekkel parádézott a Parlament előtt. Igaz egy aprónép beszólt neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése