2011. május 1., vasárnap

Miért gyávák? Zavaros nyilatkozatok a Janikovszky bezárása körül

Április 20. óta egyértelmű. hogy Erzsébetváros vezetése a Janikovszky iskola bezárását szerette volna  a nyilvánosság kizárásával végrehajtani. Történik iskola bezárás máshol is, és elég drámai ez a jövőre nézve, ugyanakkor a legtöbb helyen folytatnak tárgyalásokat az érintettekkel, publikusak a hatástanulmányok, a városvezetők pedig kiállnak a települések lakói elé. Erzsébetvárosban azonban ehhez gyávák.
Az erzsébetvárosi fideszes polgármester és az országgyűlési képviselő elbújik a szóvivő, az alpolgármesterek, az előző éveket is végig muzsikáló oktatási iroda vezető mögé. Ők pedig mondanak kicsit ezt, kicsit azt. S a kicsit ez, meg a kicsit az, egyértelműen jelzi, hogy a VII. kerület önkormányzatában nagy a káosz, meg a félsz. Mert össze-vissza beszél egyik is, másik is.
Emlékezzünk. Tavaly ősszel D. Tamás, a trágárkodó sok gyermekes politikus már pozícionálta, hogy Erzsébetvárosban a sport és a testnevelés lesz a legfontosabb a gyermekeink oktatásában, nevelésében. Megjelölte a Hernád utcai sulit, mint zászlós hajót, és utalt a fejlesztésekre is.
Én, mint erzsébetvárosi örültem, hogy a jelenlegi testület is fontosnak tartja, hogy iskoláink minél több követelménynek eleget tegyenek. Legyen sport, informatika, környezetvédelem, színjátszás, képzőművészetek, és a hívőknek egyházi oktatás.
Ősszel azonban még egyikünk sem sejtette, hogy a színjátszást maguk számára sajátítják ki a kívülről jött politikusok... Mit mondjak a hatás drámai, mert a politikus "művészek" játéka csapnivaló....
Megtévesztésre szolgált az olyan nyilatkozat, amelyben V. Zsolt, dicsérte a jól működő iskolákat.
Politikus asszony buksi fejeket símogatott a parlamentben. (Ezekkel a szülőkkel, anyákkal együttérez-e?)Néhány sürge képviselő mázt kent padra, tojásra, sőt, ovisoknak tartott zenge szózatot.
Öko Panna meg címlapra került az áldott húsvét helyett.
S a mély hallgatott.
A felszínes önk-i nyilatkozatok a Janikovszkyról csupa hadova.
Csökkenő gyermek létszám.
Gazdasági megtakarítás.
Épületért való nagy érdeklődés.
Magyarázkodás.
Még nem döntöttünk. -Döntöttünk
Honlap kinyírás.
Nem publikus hatástanulmány.
Persze az iskola egyeztetessen a szülőkkel, diákönkormányzattal, pedagógussal. Tegye ezt május 13-ig., mert május 20. után majd döntenek.
Tegnap Juhász alpolgármester az egyik kereskedelmi csatornának nyilatkozott, hogy nagy lett az érdeklődés a Janikovszky iskola épülete iránt. A  híradós anyag azzal fejeződött be, bármi is lesz az épület sorsa, a janikovszkysok szeptembertől a Barossban kezdenek.
Kérdés:
Hivatalosan május végén dönt az önkormányzat. Legalábbis akkor szavaznak.
Most akkor az egészet lepacsizták?

A politikusok kisajátították a színjátszást, miénk legyen a hit, a remény és a szeretet!
ERZSÉBETVÁROSIAK NE HAGYJUK MEGSZÜNTETNI A 117 ÉVES ROTTENBILLER UTCAI ISKOLÁT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése