2012. december 20., csütörtök

Bosszú?

A hatalom őrült játékot űz. 
Nagy Navarro Balázsék tegnap este élőben tudósítottak a diákok tüntetéséről. "Cserébe" hajnalra megtámadták a Kunigunda utcai éhségsztrájkolókat a MTVA-nál kévő biztonsági őrök. A tiltakozók, az őket ért támadások miatt a német kormányhoz fordulnak. Mint ismeretes, Angela Merkel, német kancellár korábban ígéretet tett arra, hogy kiáll a demokrácia értékei mellett, és megvédi a sajtószabadságot.

Álljunk ki minden jogsértés ellen, és ne hagyjuk magára a másikat!

Kedves barátaim!
Mi itt, ebben a félig virtuális, félig nagyon is valós közösségben egyre szorosabban fogjuk egymás kezét. Nehéz évet zárunk, és nagyon nehezek ezek a napok is.Csak akkor tudjuk megőrizni magunkban a reményt, hogy nem lesz mindig sötétség ebben az országban, hogy ezt a kormányt le tudjuk váltani, ha bízunk önmagunkban. Szomorú és szegény lesz a karácsony a legtöbb családban, vigasztaljuk, segítsük egymást. Tudom, lesznek, akik elárulják a másikat, vagy elhallgatnak, vagy beállnak az őrült, jogtalan uralkodók rendbirodalmába.Talán nem is gyávaságból teszik majd, hanem hogy legyen pénz ételre, számlákra, a puszta megélhetésre. Tudom, egyre nehezebb lesz hinni abban, hogy ennek az országromboló, jövőt gyilkoló hatalomnak vége lesz. Tudom, mert látom, látjuk, hogy egyre embertelenebb eszközökkel támadnak a hűbérurak fiatalra, idősre, kétkezi munkásra, diplomásra. Magyarországon már nem arról van szó, hogy alkalmatlan-e a kormány,vagy sem, egypártrendszert épít-e ki, vagy sem. Már nem az a kérdés, hogy mikor bukik meg a kormány, mert már régen megbukott demokráciából. A kérdés az az, hogy mi, akik szabad országot, emberhez méltó életet akarunk, vajon hogyan tudunk kiállni az egyetemes emberi jogaink mellett. Hogy felül tudunk-e emelkedni az önös érdekeken? Hogy tudomásul vesszük-e, hogy nincs olyan, hogy diákok ügye, sajtó ügye, fogyatékkal élők ügye, idősek ügye, cigányok, zsidók, homoszexuálisok ügye. Nincs olyan, hogy vidék, meg Budapest ügye, hívő meg hitetlen ügye. Mert mindannyian tartozunk valahová, mert mindannyian itt, ebben a szégyenországgá tett hazánkban szeretnénk békében élni. Orbán nemzeti konzultációt hirdetett. Becsapta az embereket. Mutassuk meg neki és a bandájának, hogy valóban létezik nemzeti konzultáció! Álljunk ki minden jogsértés ellen, és ne hagyjuk magára a másikat!
Kaczvinszky Barbara

2012. december 19., szerda

Ha óriási karjaim nőnének...

Ha óriási karjaim nőnének, átölelnék mindenkit, aki szegény, kirekesztett, magányos, beteg.
Simogatnám a szomorút, kenyeret adnék az éhezőnek, és szeretetbe oldanám a gyűlöletet.
Tegnap olyan édesanyákkal beszélgettem, akik egyedül nevelik a gyermekeiket. Ismerem őket évek óta, látom, mit küzdenek a megélhetésért, a boldogulásért, egy emberibb jövőért.A könnycseppek morzsolódtak az arcokon, a pénztárcák üresek karácsony előtt. 
Szegénységükért őket nem terheli bűn. Az apróságok előttem nőnek egyre nagyobbá, és arcukon a bánat sűrűn sző hálót. Itt a Klauzál téren már fenyő sincs. Szaloncukrot sem lehet álmodni hozzá. Csillagszórós varázslatok szétmosott huzatokba, lyukas cipőkbe, penészes tűzfalakba bújnak. 
A gáz kialszik. Gyertya világít izzók helyett. 
Egy anya azt mondta, tudod Barbarám, ha egy szelet kenyerem volt, és meg kellett osztanom valakivel, megosztottam. De most nincs, amit megoszthatnék. Jött egy apuka is a beszélgetés közepén. Ő Angliába megy. Majdnem elsírta magát. Egy komoly, dolgos férfi. Mindig dolgozott. De most nem, mert nincs munkája, hiába keres...
Érző emberek egy érzékelten hatalom áldozatai.
Ma azonban a Hét Olajfának sikerült fényt varázsolni valakinek az életébe. Schmuck Andor jelezte felénk, hogy él a Klauzál téren egy magányos, beteg, idős néni, akinek már élelemre sem futja. Bevásároltunk neki, és meglátogattuk. Azt az örömet, hálát, amit érzett, nem tudom szavakba foglalni. Az ölelést, amit tőle kaptunk szeretném szétosztani itt és most, mindenkinek, akinek szíve van.
Ha óriási karjaim nőnének, átölelnék mindenkit, aki szegény, kirekesztett, magányos, beteg.
Simogatnám a szomorút, kenyeret adnék az éhezőnek, és szeretetbe oldanám a gyűlöletet.
Kaczvinszky Barbara
a Hét Olajfa Egyesület elnöke