2010. szeptember 29., szerda

Teleportál

Kedves barátaim! Kedves erzsébetvárosiak!
Minap egy ifjú emberrel, Áronnal beszélgettem. Áron szerint a legkülönlegesebb dolog a teleportálás, s mire felnő, addigra kitalálja, hogyan is működhetne igazán a gyakorlatban. A lényeg az, hogy egy szempillantás alatt ott legyünk, ahol szeretnénk. Én például egy olyan Erzsébetvárosba szeretném magam teleportálni, ahol nincs nemzeti vizelde, nem penészesek, salétromosak a falak, nincsennek patkányok, és nem verik át az embereket. Ahol közpénzekből fizetettek válaszokat adnak. Ahol nem nő össze a romlottság gyökere.
De félre a tréfával, van amihez teleportálni sem kell. Például ilyen a barátság. Szombaton a Klauzál téren olyan jó kis béke szigetet varázsoltunk, hogy megálltak még a külföldiek is...Fotóztak és dicsérték, hogy milyen jó itt a lokálpatriótizmus. Volt fehér asztal, házi süti, kicsinek játék, nagyok közt emberség. Nem kellett hozzá kampánypénz. Csak a helyi emberek valódi összefogása. Hiszem, hogy a jövő sikere is ebben rejlik. S ha a teleportálás még sem sikerülne, akkor is lehet körülöttünk egy élhetőbb világ.
Hiszen egyre többen állnak ki a jogaikért, egyre többen nem hagyják, hogy eltapossák őket. Még ha csupa láthatatlan betűvel írják is a nevüket, még ha hazugságokkal akarják megfosztani őket egymástól, akkor is ennek a küzdelemnek értelme van. Ezek nem pusztán szavak. Megélem itt a mindennapokban. S annyi muníciót kapok a megélt sorsokból, hogy bőven van-lesz miért dolgozni. A szutykot, mivel beverik az embert, le kell törölni. A plakátokra, vastag öndicséretekre költött pénzből hány házat lehetne felújítani?
Nekem nincsennek óriásplakátjaim. Nem is szárad retusált arcomra az oszlopon a guanó. Engem nem finanszíroznak pártok közpénzből. Nekem az "egyenlő esélyt" is kicsiben nyomják a helyi médiumban.
Hívtok és elmondjátok nekem. Kérlek ne bosszankodjatok ezek miatt! Az antidemokratikus politikai játszóterek szörnyű hozadéka a kisajátító önzés, melynek legnagyobb vesztesei az önmagukat feladók. Ma még talán nem tudják - mert nem akarják tudni -, hogy a választók ámítása csak rövid ideig tartó állapot.  Persze emberi léptékkel számítva az ilyen rövid ideig tartó állapotok kibírhatatlanul hosszúnak tűnnek...
Ma bátorság kell a barátsághoz. Bátorság a tisztességhez. Bátorság az emberséghez.
De találkozom veletek, és látom, hogy sokan vagytok még őrzők. A józan ész és a tiszta szív őrzői.
Köszönet nektek családanyák, családapák, egyedülállók, fiatalok és idősebbek. Köszönet nektek azért, hogy néhány egyszerű szórólapomat tovább adjátok, munka és család mellett támogattok. Köszönet azért, hogy bár sokan közületek másképp képzelitek a rendet és a vezetést, mégis találtatok, találtok közös nevezőt.
Az igazi barátság, az igazi szerelem, az igazi lokálpatriótizmus az emberi szabadság körébe tartozik.
Emberek közt jön létre. Nem a különbséget hangsúlyozza. Nem festi át a színeket. Nem kirekeszt. Nem gyűlöl. Nem tépked plakátot. Befogad és elfogad. Legyőzi a rosszat a jóval.
20 éve azt hittük a szabadság jó értelemben vett rendet szül. Tévedtünk. Megcsúfolják a klasszikus bal és jobboldali értékeket egyaránt. Gyakran képzetlen pártkatonák, kívülről jött béremberek döntenek sorsokról. Ha kell szabályt módosítanak, ha kell kisajátítanak, vagy csak egyszerűen lejáratnak, vagy semmibe vesznek.
Fiatalok mennek el ebből az országból, munka és család mellett képzettséget szerzők ábrándulnak ki, mert azt látják, könnyebb a boldogulás, ha álarcot öltenek, ha hallgatnak. Ha asszisztálnak a hazugságokhoz. Csoda hogy annyi a megkeseredett, önmagába forduló embertársunk? A nyugdíjasokkal és a gyerekesekkel való politikai játékok az elmúlt 20 év alatt megszülték az általános csömört. Az értelmet kell végre megtalálni. A szembenézést a hibákkal. Egyszer feltenni végre a kérdést a pártpolitikusoknak: Miért a helyben élőket kell eltaposni? Igaz erre a kommunikációs tréningeken már elkészült a sablon válasz: Újra lényeg az ártatlan hely. Most kinézek az ablakon. Teleportálom magam az utcára. A barátság mindig győzhet. A demokrácia vesztésre áll.

2010. szeptember 22., szerda

Szép álom

Szívbemarkoló szavak érkeztek hozzám egy olyan embertől, aki itt született, aki itt szerezte az első barátait, aki itt adott életet a gyermekének, aki egyszerűen csak itt szeretne békében élni...
Elmesélte, hogy milyen volt valaha a kerületünk. Milyen volt, amikor nem csak plakát tépkedésről, meg ígéretekről szólt az élet...Furcsa, mert egy nagyon kedves régi szomszédom jutott az eszembe, mikor a sorait olvastam. Ernő bácsinak hívták, és sajnos ma már nincs közöttünk. Mikor még kicsik voltak a gyerekeim, rendszeresen mesélt nekem, nekünk. Arról, hogy milyen is volt Erzsébetváros, amikor még ő volt fiatal. A háború utáni nagy szegénységről, amikor úgy főztek levest, hogy az egyik szomszéd adta a húst, a másik a krumlit, a harmadik a zöldséget, a negyedik meg főzte. Aztán kiültek a gangra tányérostul, és együtt álmodtak egy szebb világot maguknak. Ernő bácsi felesége, Jutka néni (aki, hála istenek, még itt él velünk), mikor már nagyon beteg volt a férje, elmondta, hogy bizony Ernő bácsi kisfiúként hogyan surrant be a gettóba, hogy ennivalót vigyen a barátainak... A barátainak, akik közül néhányan nem élhették meg a felnőttkori álmokat. Örökre gyerekek maradtak. A gyűlölet eszméje soha sem válogat. Fertőz, rombol, pusztít. Egymásnak uszít.
Ernő bácsi arcán akkor is ott volt a huncut mosoly, amikor a rák már szinte felemésztette. Azt üzente mindenkinek: GYEREKEK A SZERETET A LEGFONTOSABB. Ő tudta, megélte, megszenvedte.
S mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, hinni akart egy emberibb világban. Ő itt élt közöttünk. Egy volt közülünk.S ma, amikor olvastam egy kedves ember sorait, ismét meggyőződtem arról, hogy senki és semmi nem veheti el az ember szépbe szőtt hitét. Ha eltapossák a virágainkat, hát ültessük újra. Ha elhallgatják egy ház lakóinak borzalmas mindennapjait, hát beszéljünk róla. Ha gyávák a politikusok, hogy konkrét problémára konkrét választ adjanak, akkor mérlegeljünk, mi az ami kell, ki az aki kell nekünk.
Nem lehet, hogy a kerület a politika játszótere legyen. De sajnos az. Az eszközöket hiába festik színesre, ha a valóság szürke. Hiába mennek más kerületbe beszélni a semmiről, ha az ami történik, velünk történik.
Hiába tesznek úgy, mintha nem lennénk.Vagyunk. Feketén-fehéren.

Plakátháború

Nem akarok és nem is tudok plakátarc lenni. A hazug szórólapokkal, csalfa ígéretekkel megkreált "személyiség" prototípusa távol áll tőlem. A tükör legyen azok előtt, akik például az álalam kitalált Gondolatkő előtt feszítenek, mintegy azt sugallva az itt élőknek: lám, ezt is én csináltam...Ez őszintén szólva erkölcstelen és gyalázatos. A pártkatonák vegyék már észre, hogy a milliárdokat, amit plakátokra költenek, a házakra, az utcákra, a terekre kellene fordítani. Adni belőle az éhezőknek. Persze ezt eszük ágában sincs észre venni....Én nem a plakátokkal kívánok csatázni, nem a közpénzekből finanszírozott kreálmányokkal vívni. Jobb és élhetőbb kerületet szeretnék. Olyat, ahol a helyben élő szolid levelét nem tépik le a bérragasztók. Olyat, ahol a helyieknek van szava. Nem csak le vannak...
Demokráciánk ismét mély ütéseket kap ezekben a hetekben. Ismét megcsúfolják. Olyanok, akik egy felolvasott levélért már 2006-ban is az újságíró kirúgatását követelték. (Ha kíváncsiak vagytok akkor erről majd bővebben...)
Olyanok, akik sem a tisztességes bal, sem a tisztességes jobboldalit nem becsülik. A független meg különösen problémás, mert kimondja, a király itt is ott is meztelen. A józan kritika vagy a jobbító szándék itt egyenesen bűnnek számít. Tapsolj a pártokkal, és akkor nem kell félned. Ez nekem nem megy, mert a barátaim, a szomszédaim, a lakótársaim nem tagadom meg. S ők bizony nem kockafejjel nézik a világot. Tisztelek fidesz tagot, de szocialistát egyaránt, akadnak barátaim más pártokban is. De ne kényszerítsen senki sem engem, sem mást, hogy megtagadjam, megtagadja bármelyiket. Tudom, az egyik párt arra készül, elfoglalja majd a televíziót, ami szeretett munkahelyem volt sok évig, tudom a másik meg arra készül, hogy büntessen azért, mert nem teszek lakatot a számra a hibáik miatt. Mind ütés a demokráciára.  Mégsem félek. S ti se féljetek. Az erő a szívben lakozik, nem a plakátokban. Én 55 nappal ezelőtt döntöttem, hogy elindulok. Nem bántam meg. A jövő előttem áll. A hitem erős. Köszönet nektek asszonytársaim, meg ti dolgos férfiak.
Van egy ház a szomszédunkban. Egyszerű, kopott, romos. A pincéjében épül a discó, a lakók vízórája meg rácsok mögé került. Pici gyerekkel kell éjszakára máshová menni, mert ha szól a buli, akkor ott bizony aludni nem lehet. A lakók tüntettek, fordultak mindenhová, de válasz helyett, csak azzal szembesültek, hogy néhány méterre a téren lelkes kampánycsapatok hirdetik az igét. De a lakókkal senki sem nézett szembe.
No ez ellen kell küzdeni.

2010. szeptember 16., csütörtök

Ki kit

Kedves barátaim, laktársaim!
Kérdezte tölem valaki a minap, hogy vajon mi áll a hátterében, hogy elindultam képviseljelöltként.
Vajon hogy lehet az, hogy televíziósként jóban voltam a helyi képviselőkkel, most meg íme, elindulok a választáson. A szeretet dumát meg senki sem veszi be, és kíváncsi arra is, hogy vajon ki árult el kit.
Nagyon fontos gondolatok ezek, s lám nem is lehet ezekről eleget beszélni.
Igen, újságíróként, dokumentumfilmesként valóban megadtam a tiszteletet minden egyes beszélgetőpartneremnek. S ezen nem kívánok változtatni a jövőben sem, hiszen mind a jobb, mind a baloldalon akadnak olyan személyek, akik őszintén ragaszkodnak a kerülethez,és itt is élnek.
Különösen tisztelem dr. Bolesza Emőkét, aki függetlenként volt a korábbi képviselőm, és október 3.-ig minden levélféle ellenére ő látja el a képviseletet.
De! Mindazok, akik a másikra mutogatnak, miközben nem is itt élnek, azokból inkább nem kérek. Igen ők azok, akik elárulják az itt élőket. A munkámhoz hozzátartozik a kíváncsiság, és az is hogy meg kell hallgatni a másik felet. Ha azonban ennek gátat szabnak, szabnának azt jeleznem kell..Az sem titok, hogy a különböző politikai oldalak gyakran és néha gátlástalanul sajátították ki a kezdeményezéseimet, az ötleteim. S jártak így sokan mások.is... Ettől persze még senki sem fog bele azonnal a politikába. A késztetés onnan jön, hogy szembesültem azzal, hogy az 1. v.k. lakóit csak távolról szeretik a pártok. Itt nem fontos a helyi , az itt élő jelölt. 4333 választópolgár szembesülhet ezzel az 1. v.k.-ban. Leszögezem: ITT ÉLEK.  /Az újságíró pedig csak addig, amíg a politikusok holmi játékszernek tekintik. Ötletgazdának, Teréz anyának./
Én itt lakom, és nem vagyok játékszer. A műsoraim 90 százalékában távol állt tőlem a pártpolitika. A civil, kisebbségi vagy vallási fórumok bevezetését a helyi tv-ben büszkén vállalom. A hajléktalanság elleni küzdelmet, a fogyatékkal élők megsegítését, vagy a roma közhasznú zenekar létrehozásának ötletét úgy szintén. Magánemberként, kerületiként nem szégyellem, gyakran mentem valóban tenni ezekért. Nem zsíros fizetésekért. Igaz, az önkormányzatban nem láttak engem üldögélni. S képviselőkkel bulizni sem. Lakást sem kaptam, s pénzért tanácsot sem adtam. Láttak viszont a nyugdíjasotthonban filmklubot vezetni. Esélyegyenlőségi rendezvényt vezetni. Ingyen. Szóval a szeretet nem duma. E nélkül nem megy. Lehet csatlakozni. Jelen lenni. Szavazni.
Küzdeni a házakért, s a bennük élőkért. S ebben óriási deficit van a helyi politikai oldalakon.
Az én programom nem fentről, pártirányítással kreált.
Az itt élők alakítják.
Legyen szó a Csányi utcáról, az Alpár utcáról, a Klauzár térről, a Király utcáról vagy a Károly körútról. S ezekhez nap mint nap igazodni kell. Nem ígérgetni, mint ahogy most ezt sokan teszik. Gyerekeseknek munkát, ablakcserét haveroknak, bérlakást a választási hajrában. Lámpát ott ahol évek óta nincs. Piacon kánaánt. Lakóknak csöndet, vendéglátósoknak bulit.
Ez a tökéletesen lenézése a választópolgároknak. Ez a tökéletes árulás. Ehhez sem választópolgárként sem jelöltként nem tudok, és nem is akarok asszisztálni. Igen engem, mint választópolgárt elárultak, és ezt jelezni kell, mert vannak még rajtam kívül több ezren ebben a körzetben, akikkel ugyanezt tették.
Ha máshol élnék, talán elfogulatlanul hallgathatnám most a pártok jelöltjeit a televízióban.
De elfogult vagyok a lakók felé. A barátaim, a lakótársaim, a szomszédaim felé.
Nem lekenyerezni kell az itt élőket, hanem megadni nekik a tiszteletet. Mind a munkában, mind a magánéletben.
Nem épülhet úgy szórakozóhely, hogy felette pici babát altatnak, hogy lezárják a ház vízóráját, hogy nem tájékoztatják a lakókat. Ki van kiért?

2010. szeptember 8., szerda

Az idő

Kedves Barátaim!
Igaz, hogy régen írtam ide, de biztos sokan tudjátok, hogy eléggé elfoglalt voltam az elmúlt hetekben...
Alámerültem a politika bugyraiba. Röviden erről csak annyit mondanék: büdös.
De ne aggódjatok, mert továbbra sem félek, hiszen engem nem az intrika, a hatalom, vagy a meggazdagodás vonz, hanem az hogy továbbra is azt tegyem, amit eddig is, azaz dolgozzam egy szebb, tisztességesebb, emberibb világért. Erzsébetváros közösségéért. A helyért ahol élek.
Kérdés azonban, hogy a mindenkori helyi vagy országos politikai hatalom meddig engedi a függetlenséget.
Azt a függetlenséget, mely csak a közösségtől függ. Erzsébetvárost én úgy képzelem el, ahol élnek méltóságteljes jobb és baloldaliak, liberálisok, zöldek, nemzeti érzelműek, vagy épp a politikai ideológiákra immunisak. Közösen gondolkodók. Értelmiségiek és kétkezi munkások. Haladók és maradók. De valljanak bármit, egy dologban ugyanolyanok: nem a különbségeket keresik, hanem azt ami összeköt: például a hely, az utca, a tér, a szomszédok, a közös programok. A tisztább utca, a biztosabb járda, a kevésbé zajos szórakozóhely. Akik tudják, hogy az új szelek fújta takarékoskodás mottó az itt élőknek vajmi kevéssé üzen valamit. Mert nem lesz szocpol és félszocpol, mert kevés a normális bérlakás. Mert itt élnünk, halnunk kell. Az egyetlen ami előbbrevisz, az ideológiáktól független tenni vágyás és a valódi összefogás.
Nem plakátokkal kell győzködni, hogy ki a jobb. Nem aktivistákkal bizonygatni, hogy ki a frankóbb. Oda kell állni a másik elé. Saját érdemekkel. A megmérettetés igazi tétje, hogy közülünk, itt élők közül választunk képviselőt. Kérlek gondolkozzatok el rajta, hogy vajon mindazon szervezetek, amelyek bárhol kerületünkön kívülit jelölnek, nem becsülik-e le a helyieket. Nem kényszerítenek-e szellemi kiskorúságra bennünket? Vajon dönthetnek-e az ilyen személyek felelősségteljesen, ha éjszakánként máshol hajtják álomra a fejüket? Kérdem én, hogy mondjuk az 1. választókörzet 4333 választó és választható polgára közül miért nem talált jó néhány párt itt élő alkalmas személyt. Szomorú, de a VII. kerületbe régóta kívülről is delegálnak jelölteket a pártok. Ki tudja, talán a logó miatt, vagy a baráti kör miatt...Én speciel furcsának találnám, ha pusztán azért indulnék képviselőjelöltként, mert ebben vagy abban az országos televízióban dolgoztam, illetve vetítik sikerrel a filmjeim. Egy biztos, nem lehet tovább politikai játszótér Erzsébetváros. Bevallom, különösen tisztelek mindenkit, aki itt élve mondja el a véleményét, mert ez a párbeszéd igazi alapja. Titkon remélem, hogy egyszer a mindenkori törvényhozók alkotnak majd egy szabályt, amely kimondja, hogy meghatározott település nagyságnál, kizárólag helyben élő láthat el helyi képviseletet. Továbbá azon is érdemes gondolkodni, hogy mindazok, akik minimum 10 évig egyéni képviselőként vagy polgármesterként tevékenykedtek azok munkája tisztességes elismerésben részesüljön. Mindennek persze záloga, hogy törvényesen megválasztottak legyenek, illetve munkájuk során mutassanak fel vitathatatlan érdemeket.
Tudom kíváncsiak vagytok a személyes történésekre is, ezért mesélek kicsit...
Azaz mesélnék, de minduntalan egy szó motoszkál bennem: KÖSZÖNET, KÖSZÖNET.
Köszönet azért, mert nagyon-nagyon sokan megtiszteltetek az ajánlószelvénnyel. Mert az első napon a duplája összegyűlt. Köszönöm, hogy hisztek bennem. Köszönöm, hogy hihetek bennetek.
Az is eszembe jut, hogy bocsánat mindazoktól, akikhez nem jutottam el. Nem a szándék hiánya, hanem a fizikai korlátaim az oka. Mentem és megyek. Amíg a lábam bírja. Ez naponta sok-sok óra. (Nem 4 óra munka, nem módszer, több. Tisztesség. Keserédes, fájdalmas sorsokkal. Büszkeséggel vagy humorral. Barátsággal. A gonoszkodók mocskát letörli az ember. De szerencsére az ilyet nem veszi komolyan, mert nem a helyiektől kapja. Gyönyörű érzés például látni, hogy újabb kicsi ember született Erzsébetvárosban. Egy újabb reménység a Dob utcában. Isten éltesse Szilvikét - aki ma 4 napos - és a családját! De a döntéshozók felelőssége, hogy legyen fedél is a fejük felett...Öröm, hogy a Csillag nevű kutyus előkerült a Csányi utcában. Büszke vagyok, hogy János képeit megismerhetik, hogy Mari elsőszülöttje elsős lett. Lajosra aki befőttet főz a gyerekeinek. Hogy végighallgattam Jutka és Kati néni tanácsait. Margitka lenyűgöző gondolatait a kereszténységről. Tibi őszinte lelkesedését, hogy jó lenne megint Hanukkakarácsony.
Hogy virágoztunk Erzsikével, hogy Adrienn végre jobban van. Az élet apró örömeiből merítjük az erőt. Ezekből formálódnak a gondolatok, mert ezeket senki sem veheti el. Békét szeretnék végre itt. Nem alamizsnát a rászorulóknak.
Megróttak a barátaim, hogy túl sok időt töltök beszélgetésekkel, mert így nem jutok el mindenkihez. Lehet. De hozzám mindannyian eltudtok jutni. Itt vagyok. Itt leszek.