2011. április 19., kedd

Országsirató

Barátaim, ami itt és most történik, az gyalázatos. Olyan időszaka ez az országnak, amelyről egyszer majd azt fogják írni a történelemkönyvekben, hogy a félelem,a kirekesztés jellemezte a rendszert, és megcsúfolták az emberi jogokat.
"Ez az alkotmány Európa szégyene" Fasiszta puccsról, arroganciáról és klerikalizmusról szól a német média az új magyar alkotmány kapcsán. Az ARD-t egyenesen az NDK-ra emlékeztetik a közállapotok. „Alkotmánypuccs", áll hatalmas betűkkel a Junge Welt napilap címlapján. Az Orbán-kormánnyal hosszú ideig szimpatizáló szélsőbaloldali újság egész oldalas cikkben, kemény szavakkal bírálja az új alkotmányt. A lap főszerkesztője Arnold Schölzel szerint a Fidesz-kormány Horthy Miklós „fasiszta diktatúrájának" szellemiségéhez akar visszanyúlni. A lap szerint az új alkotmány megvonja a homoszexuálisok, az egyedülálló anyák és az ateisták jogait.
Ugyanezt rója fel az elfogadott alaptörvénynek a zöldekhez közelálló Die Tageszeitung (taz) napilap is. A taz szerint a preambulum voltaképpen egy „klerikál-nacionalista harci szöveg". Hiába tüntettek azonban ezrek Orbán tervei ellen, a magyar miniszterelnökről „a vádak úgy peregnek le, mint teflonról a vízcseppek", írja gunyorosan a taz.
A müncheni Süddeutsche Zeitung nem csak tudósításban számol be az új alkotmányról, de vezércikkben óv az alkotmányból áradó „nemzeti pátosztól, mint méregtől".
Michael Frank cikkíró szerint a magyar alkotmány nyelvezete a két világháború közötti „fasiszta Európára" emlékeztet.
Mindkét német közszolgálati adó - amelyek Németországban valóban függetlenek - részletesen beszámolt az alkotmányozási folyamatról. Az ARD tévéhíradójában külön kommentárt szenteltek az eseménynek, amelyben Rolf-Dieter Krause kijelentette: az új alaptörvénnyel „Magyarország elbúcsúzott a demokratikus államok közösségéből". Az újságíró szerint „a jogállamot leépítették, a választások pedig gyakorlatilag jelentéktelenné válnak". A kommentátor kiemeli, hogy az Orbán-kormány nem csak a politikát, de a gazdasági és a kulturális életet is megszállta: „a pluralizmusnak a nyoma sem maradt", holott éppen ez lenne „egy szabad társadalom lényege". ARD elemzője határozottan kijelenti: „Ezzel az alkotmánnyal Magyarország nem tartozhat az Európai Unióhoz, ez [az alkotmány] egy szégyen Európa számára." Ám maga kénytelen megállapítani, hogy „Európa hallgat", és az európai kereszténydemokrata pártok sem kívánják „megállítani" Orbán Viktort.
A ZDF megjegyzi, hogy Orbán olyan módosításokat is tett az alkotmányban - például a Magyar Köztársaság elnevezés megszüntetését -, amely miatt „ujjong a szélsőjobb". Orbán alkotmányát azonban, jegyzi meg a ZDF, alig tízszázaléknyian támogatják csak - elvégre ennyien küldték vissza a kérdőíveket.
A ZDF a múlt pénteki civiltüntetés egyes résztvevőit is megszólaltatta. Egy fiatalember szerint „diktatúrát vezetnek be", és ő nem szeretne egy olyan országban élni, ahol „egyetlen vezér" határozza meg mindenki életét.
Nos ezt látják most a világban rólunk.
Talán csak azt írhatnák még le, hogy azért akadnak még bátor demokraták is e hazában. Mert a gyalázatos egypárti birodalom építés ellen emberek tízezrei hallatják a hangukat, dacolnak a félelemmel hogy elveszthetik állásukat. Mindegy ma már, hogy ki kire szavazott, ki kivel kötött politikai alkut. A lényeg az, hogy valamennyi demokratikusan gondolkodónak össze kell fogni. Nem hagyhatjuk egyedül a tűzoltókat, a közalkalmazottakat, a szegényeket.
Tegnap már megkezdődött az önkormányzati lakások díjhátralékosainak kilakoltatása. Idős emberek, családok mehetnek az utcára. Most a független rendőrök demonstrálnak a Parlament előtt és független jelölt győzött Győrben.
A magyar nép nem akar több ócska politikai maszlagot, nem kíváncsi több hazugságra.
Én nem hiszek annak, aki az áldozatok napján képmutatóan menetel a tisztességesek között, miközben gátlástalanul, poltikai szándékoktól vezérelve emberek kirúgásához asszisztál, és megszavazza a tákolmányt.
Én nem akarok a vadak birodalmában élni.
Én békét és demokráciát szeretnék.
Húsvét közeleg, a Feltámadás ünnepe. De megcsúfolják ezt az ünnepet is, mert milyen keresztény az, ki nem tiszteli felebarátait, ki gyűlöletet kelt, és a mi számlánkra lop, csal, hazudik!? KI ORSZÁGÁT ELADJA A HATALOMÉRT?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése