2013. október 14., hétfő

Valamit mindig keresünk

Valamit mindig keresünk
Fél pár zoknit, fésűt, telefontöltőt, aprót a zsebben
Arcot a tömegben, magunk.
Valamit mindig keresünk
Kenyeret, fedelet, feledett képeket, karón varjút
Bölcsőt és koporsót, míg vagyunk.
Valamit mindig keresünk
Szeretőt, nyugalmat, békét, gyógyulást
Tűzfalas magányból feloldozást
Valamit mindig keresünk
Tegnapot, holnapot, alkonyt és pirkadatot.
Csak a jelent nem keressük
A jelen ránk talál.

2013. szeptember 10., kedd

A cinkos fideszes

A fideszes cinkos 
Konyár Hajdú-Bihar megye déli részén fekvő település.
Fideszes polgármestere a település portálján így köszönti a látogatókat: A demokrácia sarkköve a nyilvánosság, melynek egyik kiváló lehetősége és eszköze számunkra Konyár portálja.
Nos ez a portál természetesen nem számol be az ott történt legutóbbi gyalázatról, azaz arról, hogy roma embertársainkat, kicsi gyermekeiket  ismét megalázták, megfélemlítették.
 A "demokratikus" fideszes vezető nem határolódik el a gyalázattól, nem tiltakozik, és nem mondja hogy elég, és megvédi mindazokat, akiket a bőrszínük miatt megaláznak.
Fidesz antidemokratikusan hallgat.
De miért is számolna be, miért is tiltakozna, hiszen úgy tűnik, hogy ott szinte "hagyománya" van már a rasszizmusnak. 
Meg különben is...Fülep László polgármester szerint nem történt semmi, csak a barátjukért mentek a román-magyar meccsre igyekvő szurkolók. Fülep László személyesen tapasztalta!, hogy nem történt félelemkeltő! cselekmény.
Hogy ez a "bizonyos" barát - akiért odabuszoztak a derék, és egyáltalán nem szélsőséges társai - ,azonos a korábban a roma gyerekekkel szemben kirekesztő magatartást tanúsító és ezért elbocsátott tanárral, Víg Szilárddal, az bizonyára a véletlen műve.
A polgármester meg csupán együttérzésből várta vele a buszt...S amikor a busz végre megérkezett, nótáztak egy csöppet a nagy találkozás örömére. Szó sem volt riogatásról, és a rendőröket csak egy ismeretlen zavarkeltő hívta. Lehet azért, mert a buszmegállóban állt meg a busz, és voltak, akik rágyújtottak...Tán még az is igaz, hogy vizeltek, de hát miért is ne tették volna, hiszen hosszú volt az út...A kisiskolás gyerekek pedig nem is félhettek, és nem is bújhattak a pad alá, mert az ő termük az iskola másik részén van. A sörösüvegeket meg jobb híján -  mert nem találtak szemetest -, isten ments, hogy roma gyerekekhez dobták volna, csak úgy elejtették.
Mindezekről sürgősen hírt adott a lakájsajtó, és a szélsőjobb portáljain ezerrel terjeszteni kezdték Víg Szilárd nyilatkozatát, hogy ő mennyire ártatlan, és a roma gyerekek -akik állítólag ott sem! voltak -, vigyorogtak amikor a himnuszt énekelte a buszos sereg.
Tényleg, ez így életszerű. Hat -nyolcéves roma gyerekek vigyorogtak, az ittas, vizelő, sötét ruhás felnőtt egyedekre, akik kurjongattak, és ott áll mellettük az a férfi, aki korábban már terrorizálta őket. No és ott volt a polgármester. ..
Mert talán nem kellene róla megfeledkezni. Fülep László fideszes polgármester, aki nyilván már kialakította a maga Jobbik-Fidesz szövetségét, és szemrebbenés nélkül asszisztál a gyalázathoz. Sőt, nem csak asszisztál, hanem tevékeny cinkos mindezen mocskos és embertelen történésekben.
Cinkos, hiszen évek óta ő a fővédnöke a Turul Csibe tábornak, és jó kapcsolatokat ápol az Arany Szkíta Közhasznú Alapítvánnyal.
Cinkos és hazug, hiszen amikor korábban kiderült, hogy a helyi iskola történelemtanára nyíltan rasszista a következőket mondta: „ „A rasszista jelenségeket és törekvéseket tiltom és kizárom. Ha nagy nyilvánosság előtt hangzottak el ezek a szavak, az pedagógustól nem elfogadható ” – fogalmazott. A polgármester hozzátette: Konyáron 1864 óta laknak cigányok, eddig kifejezetten békésen éltek együtt a többi lakossal, „csak utóbbi egy-két évben kezdték el kelteni a hangulatot bizonyos erők”.
Furcsa, hogy a kis turulcsibék is az elmúlt években kezdtek ott csipogni...ő meg védnökösködni..
Amikor márciusban a faluban fáklyával vonulgatott a Jobbik azokban az utcákban, ahol roma családok élnek, és gyerekek rettegtek, akkor a polgármester úr nem restellte azt hangsúlyozni, hogy a faluban nincs vészhelyzet, bár konfliktusok vannak, főleg szabálysértések miatt. A polgármester tehát alig pár héten belül, gyökeresen mást nyilatkozott. 
Fülep fidesznyik most is össze-vissza beszél. Védi a Fidesz-Jobbik "becsületét".
Melyért ha kell, ártatlanok élete sem drága..

2013. augusztus 7., szerda

Gondolataim mostanság...

1. Nem ettem meszet a nemzet asztalánál, és nemzeti öngólt sem rúgtam soha. 
   A nemzet gyufáját kihúzta a nemzet posványos szabadságharcosa.

2. Beszélgettem valakivel a cigányság eredetéről...
    Megosztom veletek ...a reményt adó képzelet-mesénket...
    A cigányok valamikor Egyiptomban éltek, pontosabban egyiptomiak voltak. 3000 éven keresztül minden fáraó         több istenhitű volt, kivéve egyet, aki egyetlen egy istent, a Nap istent tisztelte. 
    Ez a fáraó valóságos művész           volt, mert költő is volt, hangszeren is játszott. 
    Halála után újabb fáraó került a trónra, aki visszatért a több isten tiszteletéhez.
    Azonban ennek a csodálatos fáraónak maradtak hívei, vagyis olyanok, akik a Napot tisztelték. 
    Őket  azonban üldözni, gyilkolni kezdték az új fáraó mamelukjai, és muszáj volt elmenekülniük, messzi                 vidékekre vándorolniuk..
    Lovakat fogtak, és asszonyaikra, gyermekeikre fényes aranyékszereket tettek, hogy bármerre árnak,                     visszatükröződjön rajtuk a nap. 
    Esténként tüzet gyújtottak, hogy meleg és fényesség ragyogja őket körül, s hogy a másnap szerencsével               köszöntsön rájuk. 
    A nagy vándorlásban kisebb és kisebb csoportokra bomlottak, és mentek minden égtáj felé...
    Lábukról a saru elkopott, az ékszerek ételre cserélődtek...
    De ők mentek és mennek ma is, és sírnak a csillagok felé, hogy egyszer ismét rájuk ragyogjon a nap...

3. Mamelukországban mamelukok bort isznak és vizet zárnak.
    Mamelukországban mamelukok pazarlásról prédikálnak
    Mamelukországban mamelukok szabadon hazudnak
    Mamelukországban az emberek sírva sem vigadnak.

4. Télen nem várták a hideget, nyáron nem várták a meleget. Fideszesek. Röhögnék, ha nem lenne tragikus...

5. Itthon vagyok, s még sem érzem otthon magam. A makacskakő kopik, az ecetfa nő, és a tűzfal szemez velem.

6. Vajákos Viktátor gyöngyeit disznai elé szórja...S a Pápa edzője kiborult mert az újonc Felcsútis leisút pontot         szerzett.A földes-trafikos stadionmutyimenet visszavág, mert nemleszgyarmat .Tömegesen nem mozdulhatunk,    mert a tervezet korlátoz.       A német tudósok megállították a fényt. De a sötétséget ki állítja meg?

7. A csendet nincs türelme senkinek kivárni. Pedig a csend üzenete néha erősebb lehet, mint az ordítás.
    A szardíniaiaknál van egy szokás. Azt az embert, aki javíthatatlanul lop, csal, hazudik, vagy bármilyen bűnt           követ el a közössége vagy a családja ellen, egyszerűen üvegablaknak nézik. Nem kiabálnak vele, nem kérik           számon, nem beszélnek a háta mögött, csak némán figyelik. A szemébe néznek, de nem mondanak semmit.         Nem létezőnek tekintik az illetőt.

8. Minden rém uralma véget ért egyszer, mert az emberek nem szeretnek rémuralomban élni.

9. A macskakövek hány emberöltő alatt kopnak simára?

10. Beburkolóztak sötétbe tűzfalaim
     Sötéten álmodnak bolond jelent
     Macskakő-szívem sikoltva kalapál
     Csak a perc suhan csendesen.

11. Kár, hogy a Miatyánkban csak az van, hogy mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...és a víz valahogy        kimaradt.
     Ezért az utolsó szavakra koncentrálok: szabadíts meg a gonosztól.
     Ámen.


2013. augusztus 4., vasárnap

A semmibe

A tűzfal csúcsával egy bárányfelhő kacérkodik
Nézem a nyújtózkodó követ
Reménykedve éket ver a kékbe
A ledér pára egy percre átöleli
S a röpke kalandnak máris vége
A fal áll komoran, nem hiszi
Hogy reménye csók nélkül illan
A semmibe

2013. augusztus 2., péntek

Lelkem a kirekesztettekkel bolyong

Lelkem a kirekesztettekkel bolyong

Vérfarkasok marják szívem
Éhesek
Darabjaim magam adom
Nem kell acsarogni
Jut neked is húsom, vérem
Falj fel, egyél, légy erős

Ülj tort, vigadj, lakjál jól
Báránytestem
csillapítsa éhed
Tied a dicsőség, Te vagy a nagy
Mert ölsz, s mert teheted.
De szomjas ne légy.

Álmaim patakként elfutnak tőled
Menekülnek
Hiába vagy szomjas, vizemből nem adok
Keress forrást máshol, kutam ne mérgezd tovább
Kirekesztettekkel bolyong a lelkem
Álmaimra ők szomjasak igazán

K. B.

2013. július 16., kedd

MI LESZ ORBÁN UTÁN?

Mi lesz Orbán után...
Ma a Klauzál téren beszélhettem néhány kedves emberrel. Mondhatni, olyan volt mintha közmeghallgatáson lettem volna. Egy voltam a közből, és a köz -amelyik korábban megosztott volt, amúgy politice -most egy dologban teljesen egyetértett: Elég volt Orbánból. 
Az emberek nem a következő miniszterelnök személyét latolgatták, hanem sorolták mindazt, ami elfogadhatatlan, embertelen, élhetetlen. A Klauzál tér indulati barométere már hónapok óta erősen kileng a változást mihamarabb irányba.
Szóba került, hogy két lehetőség van. Orbán bukik, vagy marad.
Ha bukik, akkor is iszonyú jövő vár Magyarországra, hiszen az ő hűbéresei ülnek mindenütt. Övék a föld, a trafik, a sajtó, az iskola, minden.
Az összes meghatározó pozíció, még az is, ami szinte láthatatlan, az ő kezükben van.
S ha belegondolunk, mit műveletek 2002 után, akkor pontosan látnunk és tudnunk kell, hogy a közpénzekből elorozott milliárdjaikat nem lesznek rest, egy majdani új kormány megbuktatására fordítani.
Meggyőződésem, hogy már most azt latolgatja a Fidesz, hogy hogyan verje szét a jogállam visszaállítására irányuló törekvéseket.
Ahhoz, hogy Orbán bukása után mindez ne történhessen meg, természetesen nagyon lényeges, hogy ki lesz a következő miniszterelnök. De ami ennél talán még fontosabb, hogy elég erős és összetartó lesz-e a demokratikusan gondolkodó emberek közössége.
Lesz-e erő egyenként az emberekben, hogy felülemelkedjenek azon, ha esetleg nem az ő favoritjuk áll majd Magyarország élén? Lesz-e még ereje és bizalma a nyomorba döntött magyar családoknak, hogy kivárják, amíg a majdani kormány megpróbálja kijavítani az orbáni gazdaságpolitika összes negatívumát?
Mert hiába bukik Orbán 2014-ben, ha ezekre a kérdésekre nincs válasz, ha ezeket a problémákat nem próbáljuk meg közösen megoldani, akkor Orbán a bukásával is nyer, mert a mamelukjai, a lakájai továbbra is folytatják majd a szabadságharcukat Magyarország ellen. Folytatják, mert számukra az önös érdek az első , nem pedig a demokrácia, a többpártiság, az egyenlőség és a szabadság.
Ha pedig Orbán nyer 2014-ben, akkor már nem lesz miről beszélnünk...

2013. július 14., vasárnap

Vakáció-mese -valóság alapból

Vakáció-mese -valóság alapból
Hol volt, hol nem volt, meg voltam én a nagy nyárban. 
Egy szép napon a postás bácsi díszes füzetecskét hozott nekünk S képzeljétek, volt benne egy szünidős naptár, amit ki lehetett tölteni.
Örültem nagyon, mert volt rajta sünike meg tök cuki állatocskák. Még azt sem bántam, hogy már elment a nyárból egy darab, mert velem is történt valami. Naptáram lett. 
Anya is örült, mert nem fizetési felszólítás érkezett. 
Apa este hazajött a közmunkából, s csak annyit mondott, hogy vége. Nem tudtam miről beszél, de a vacsi elmaradt. 
Számomra viszont egy új világ kezdődött. Naptáros vakáció. El is határoztam, hogy minden napra beírom a legfontosabbakat, a legbarátokat, hogy nekem is legyenek élve, bocsánat élettapasztalataim a nyárról. 
A díszes füzetben a polgbácsi is aztírta (no ez nem tetszene a tantónéninek, de neki úgy is mindegy, mert kottonfejűnek csúfolt a sapkám miatt), hogy gyűjtsünk tapsztalatokat. 
Az első gyűjtésem az volt, hogy elolvastam az uccsó sorig, amit polgibácsi üzent nekünk. 
Kicsit irigykedtem, hogy ő strandolni járt meg ilyesmik. Mi úgy szoktunk strandolni, hogy a nagymagyaros pólós szomszéd bácsi lelocsol slaggal minket. Az is jó. De a lényeg, hogy sokat olvastam a füzetből. 
Az iskolában is mondták, olvassunk sokat, de eddig nem igen volt olvasnivaló. 
Hú! Csudajó táborokat láttam, csak az a baj, hogy ahhoz pénz kell. 
Mi meg ahogy apa mondta, 47ezresek vagyunk. Az sok pénz, de a tábor még sokkal több. 
Anyának nem is szólok, mert besokall, és akkor sírni kezd a konyhaasztalnál, de ott nem jó, mert jön felfele a salétrom. Anya meg azt mondja, neki az epe. 

De ez a naptár jó. Már annyi mindent írtam bele. Július 11. Új naptáram van. 
Július 12. Átszaladt egy patkány az udvaron. Végre látok egy igazi állatot! 
Július 13. Elsők voltunk az ételosztásnál. A kaja finom, hús is van benne. 
Július 14. Hurrá kirándultunk a kerületben! Apa talált egy használt, de hordható cipőt, anya meg egy kicsit hibás, de szép pulóvert.
Én meg számolni tanultam. Megszámoltam, hány a macskakő.
K. B.