Pár évvel ezelőtt, amikor a Gondolatkő ötlete megfogalmazódott bennem, abban reménykedtem, hogy valóban megállunk, majd egy-egy kőnél, és néhány percnyi békét engedélyezünk magunknak.
Igaz, már akkor is sejtettem, hogy sokak szemében ez is valamiféle csacsi ötletet. Olyasmi, aminek csak ábrándozó széplelkek balladáiban van helye. Mindenesetre a kövek állnak. Mementói egy olyan világnak, amikor a gondolatnak, a gondolkodóknak volt helyük. Ugyanis ma világosan látható, hogy a független gondolkodóknak nincs helyük. A gondolatoktól - legyen akár építő kritika is - félnek mindazok, akiknek a gyökerei a bűnben közösek. Erkölcs, tisztesség lekacagott szavak. S azok mutogatnak a másikra a leginkább, akiknek van mit takargatniuk. Ma már csak azt teheted, hogy a saját gondolataidba teleportálod magad, mert ott még talán van helye a reménynek. Azért mondom, hogy talán, mert a külvilág történései szomorúak, s ismét igazolódni látszik, hogy a seggnyalók minden korban jobban boldogulnak, mint akik becsületesen dolgoznak. Erről többet nem is érdemes beszélni. Lázadozz, s halálra ítélnek.
No de saját gondolatok nélkül mi végre lennénk? Ez persze filozófálgatás, ilyen főzés közbeni. Mi nők, előbb vagy utóbb, ismét a konyha, templom, és a gyermekek világába száműzettetünk. Kötelezően.
Ha visszagondolok az elmúlt évekre, rá kell döbbennem, hogy nőként semmi mást nem kellett volna tennem a hétköznapokban, mint a jobbról-balról jelentkező urakkal kicsit jóba lenni. Egy térdeplés, egy lakás. Ide-oda cicázás, tuti megmaradó állás, tanácsadás. Annak dolgozni, aki megfizet. Írni amit diktálnak. A sajtóról úgy sincsennek jó véleménnyel az emberek. Mit számított volna... Emlékszem, hogy például az a bőrdzsekis úr - aki már két éve kényszerű okok következményeként nem viselheti jellegzetes ruhadarabját -, évente egy-egy civil rendezvényen feltette a kérdést: ba..unk vagy sem. Az úr nagyhatalmú volt, sokan éltek az ajánlatával. Mondanom sem kell, a Pro Urbe - díj jelölésemet úgy kaszálta el ahogy csak kell. Mit tegyek, nem voltam elég liberális. De a bűn körében az érintettek sok színűek, mint a híres Benetton -reklám arcai.
Hazug arcok. Közönyösek.
Kicsit más, de mégis ugyanaz... A sorsom a tv-nél nem egészen egyedi, hiszen a szerkesztő kollégák egy részét búcsú és tájékoztatás nélkül tették lapátra. Fogalmam sincs, hogy például azzal a lánnyal mi volt a baj, aki még csak 24 éves, és soha nem foglalkozott politikával, ráadásul a kormánypárt egyik jeles és valóban jól képzett szakemberének tanítványaként szerzett diplomát az idén. Talán az, hogy az a hőlgy, aki a pénzekért felelős, még csak diplomával sem rendelkezik?
Legjobb lenne, ha virtuális bűnbak-bélyeget hoznánk létre...Mindenki megkaphatná, akiket a gondolat nélküli hátsó-fertály-nyaló-senkiházi-hóhérok tettek lapátra. Ezek nem hatalmi kérdések. A mindenkori hatalom gyakorlói is pontosan tudják, hogy a társadalom mindig kitermeli ezeket az egyéneket. Azonban a hosszútávú sikeresség, egy ország, egy város, egy kerület sikere nem épülhet az ilyen zemberekre. Egyfajta fokmérője a vezetői köröknek, hogy ezekre építik e átmeneti hatalmukat, vagy valódi összefogásban gondolkodnak, és nem a gondolkodókat tapossák el.
Néhány héttel ezelőtt egy másik kerület kapcsán írtam, hogy ott kitakarították a sajtót. A kitakarították szót idéztem. Nos itt is megtörtént, bár sajátosan. Úgy mint a gyermek dalban: libát patkol a kovács...
Aztán a sajtótermék meg olyan lett mint a boci, boci tarka, se füle, se farka.
De most jó, mert nem kell gondolkodni az elhangzottakon, a leírtakon.
Kedves kerületiek, azért leírom nektek, hogy elkezdődtek az elhallgatott közösségi napok. Az első nap témája egy a szegénységgel kapcsolatos konferencia volt. A helyi média és a helyi vezetés nem képviseltette magát. Nyilván a szegénység lerágott csont, kívéve annak, akinek a levesébe még csont sem jut.
Hideg jön, nagyon hideg. Vigyázzatok egymásra. Közeleg advent, közeleg a szeretet ünnepe. Sokan magányosak, betegek, éhesek és fáznak. Kérlek ne száműzzétek őket a gondolatokból. Maradjatok embernek, egy néha embertelennek tűnő világban. Nem lehet teleportálni. Itt kell élni, halni.
Békét Erzsébetváros!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése