2010. augusztus 4., szerda

Elindulunk...

Nem írnám le azt a szót, hogy becsület, ha itt és most ennek nem lenne külön jelentősége. Nem írnám le, hogy tisztesség, ha ennek nem lenne külön hangsúlya Erzsébetvárosban. Így azonban kénytelen vagyok leírni; olyan képviselőkre, olyan testületre van szükségük Önöknek, akik nem csupán ismerik ezeket a fogalmakat, hanem jellemző is rájuk. Olyan képviselőre van szükségük, aki nem a pártok által meghatározott célokat, hanem csakis a kerület lakóit képviselik. Ezért nem mondom magamról, hogy független vagyok, mert nem vagyok az; Önöktől, a választóktól és nem választóktól, kicsiktől és nagyoktól, fiataloktól és idősebbektől függök. Egy vagyok Önök közül, egy, aki szintén itt él a kerületben, és akinek az a fontos, hogy tiszta, rendes házakban, élhető lakásokban, barátságos környezetben éljünk. Hogy így gondolkodtam, ezért tettem eddig is, az kontrollálható; több, mint tíz éve, az Erzsébetvárosi Televízió főszerkesztő helyetteseként, műsorvezetőként képviseltem azokat az értéketeket, amelykért most képviselőként akarok küzdeni. Itt az ideje, hogy Erzsébetváros képviselő testületében is olyan emberek legyenek, akiknek kizárólag az a fontos, ami Önöknek is. Nem az egyéni gyarapodás, nem a kapcsolatrendszer működtetése, nem a párt, hanem valóban a választó. A lakó. Az erzsébetvárosi.
Együtt erősek leszünk. Ha megválasztanak – nem én nyerek, hanem Önök.

3 megjegyzés:

  1. Végre egy ember, aki az embereket képviseli!!!

    VálaszTörlés
  2. Tisztelt Barbara!
    Elolvastam aszórolapját és amondanivalóját is értettem.
    Viszont hiányosságokat véltem felfedezni!
    Amit ön tesz 7.kerületi családokért gyerekekért azt igy senki nem csinálta,csinálja eddig.
    De sajnos névről nem mindenki ismeri,ne mond az embereknek tul sokat,bocsánat.
    Mert önt arcról ismerik igazán.
    Aszórólapról a fényképe hiányzik,nagyon...
    Ha ott lenne az emberk azt mondanák"hé ez az a nő,aki a gyerekeinknek csinálja programot minden héten,ez az ember aki összetartja a családokat,ez az ember etei a gyerekeinket,stb.
    De ehhez az arca kell,mert magát igy ismerik!
    Én amennyi kopogtató cédulát tudok,annyit fogok összegyüjteni önnek,mert az hogy mosolyt,és vidámságot hoz agyermekeim életébe az felbecsülhetetlen!
    Köszönjük hogy van nekünk.
    Egy 7.krületi lakos.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Barbara!

    Örülök, hogy Te leszel a Rádió 17-ben(FM 98.6) a vendég péntek délután 14 órától!
    Drukkolunk! Kitartás!
    A kerületnek nagy szüksége van Rád!!!

    VálaszTörlés