Hol a béke?

Hétfőn utazunk a nagybátyámhoz Somogyba. Egy kicsi faluban él, az egyik lábát tavaly amputálták, a másikat most fogják...Teljesen egyedül kell, kellene boldogulnia, de ő nem szeretne eljönni, mert 40 évvel ezelőtt a felesége miatt költözött oda. Rózsika egy nagyon szép, dolgos roma asszonyka volt, sajnos sokat betegeskedett, és néhány évvel ezelőtt meghalt. Az a ház, amiben éltek évtizedekig boldogan és békességben, a cigány soron található, és mára bizony szinte már lakhatatlan. Ám Miska bátyám szereti az ott élőket, és ők is szeretik őt. Szegény ott mindenki, mint a templom egere, de pontosan érzik, tudják, ki az, akiben nincs előítélet, s ki az, akiben van. Kamaszkoromban (80-as évek) amikor egy ideig kaposvári diák voltam, én is éltem egy rövid ideig köztük. S ma, amikor a cigányságot bűnbaknak kiáltják ki szélsőségesek, akkor el kell mondanom, hogy mennyi, de mennyi szeretetet kaptam egyszerű cigány családoktól azon a helyen. Emlékszem például arra, hogy a vizet a kútról kellett hozni, és a vaskályhán melegíteni, s ha a nagybátyáméknál nem volt tűzifa, hogy befűtsenek, akkor a szomszéd cigány asszonyka rakta fel a sparheltjára a fazekat, hogy melegítsen nekem vizet. De egymásnak adták kölcsön a vasalót, vagy mentünk a másik szomszédhoz tévét nézni, vagy hoztak hársmézet ha fájt a torkom. Bármilyen furcsa, én a szegénységnek azon a kis nyomorúságos zugában királykisasszonynak éreztem magam. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az ott kapott tengernyi jó segített abban, hogy soha ne a bőrszínét nézzem valakinek. Persze könnyű nekem, mert az én nagy családomban mindenféle ember van, és ezért a tolerancia nem pusztán csak egy szó a szótárból...Ezért is keresem mindig a békét, még akkor is, ha a szavak, amelyek a számra jönnek fájdalmakat, megaláztatásokat és kínokat cipelnek. Igen keresem a békét, s néha meg is találom...ha Lakatos Klári képeit nézem, vagy boldogságos kismama Tamara barátnőm hangját hallom. Ha érzem Orsika lelkét a szívemben, ha látom Marcsit rohanni a lurkókkal az utcán. Ha rosszkedvem van, akkor véletlenül mindig jön Marikától, Ágitól, Zsuzsától, Mártitól, Lajostól, Edittől, Mártitól, Vakarcstól, Erzsikétől, a Beáktól, Pankától, Lacitól, Györgyitől, Gyuritól, Hajnitól, Katitól egy szívhez szóló vigasztaló üzenet, Vilma nénitől és Margitka nénitől egy simogatás a Klauzál téren, Évától, Gyulától, Ibolyától, Hildától, Yvette-től, Ivántól, Pistától egy okos gondolat. Ha azt hiszem, hogy már nincs is összefogás, akkor a TOLDI-sok megmutatják, hogy igenis létezik. Ha kezdem elveszíteni a hitem, Iványi Gábor hangját hallom,és a menetelő Tóth Imrét látom. Ha már nem bízom a saját szakmámban, akkor Nagy Navarro és Lovas Zoli lendülete visz tovább. Igen, most hogy ezekre az emberekre gondolok, boldog vagyok. S nem érdekel, ha bárki most azt mondja: És akkor mi van...Semmi, tényleg semmi.