2010. szeptember 22., szerda

Szép álom

Szívbemarkoló szavak érkeztek hozzám egy olyan embertől, aki itt született, aki itt szerezte az első barátait, aki itt adott életet a gyermekének, aki egyszerűen csak itt szeretne békében élni...
Elmesélte, hogy milyen volt valaha a kerületünk. Milyen volt, amikor nem csak plakát tépkedésről, meg ígéretekről szólt az élet...Furcsa, mert egy nagyon kedves régi szomszédom jutott az eszembe, mikor a sorait olvastam. Ernő bácsinak hívták, és sajnos ma már nincs közöttünk. Mikor még kicsik voltak a gyerekeim, rendszeresen mesélt nekem, nekünk. Arról, hogy milyen is volt Erzsébetváros, amikor még ő volt fiatal. A háború utáni nagy szegénységről, amikor úgy főztek levest, hogy az egyik szomszéd adta a húst, a másik a krumlit, a harmadik a zöldséget, a negyedik meg főzte. Aztán kiültek a gangra tányérostul, és együtt álmodtak egy szebb világot maguknak. Ernő bácsi felesége, Jutka néni (aki, hála istenek, még itt él velünk), mikor már nagyon beteg volt a férje, elmondta, hogy bizony Ernő bácsi kisfiúként hogyan surrant be a gettóba, hogy ennivalót vigyen a barátainak... A barátainak, akik közül néhányan nem élhették meg a felnőttkori álmokat. Örökre gyerekek maradtak. A gyűlölet eszméje soha sem válogat. Fertőz, rombol, pusztít. Egymásnak uszít.
Ernő bácsi arcán akkor is ott volt a huncut mosoly, amikor a rák már szinte felemésztette. Azt üzente mindenkinek: GYEREKEK A SZERETET A LEGFONTOSABB. Ő tudta, megélte, megszenvedte.
S mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, hinni akart egy emberibb világban. Ő itt élt közöttünk. Egy volt közülünk.S ma, amikor olvastam egy kedves ember sorait, ismét meggyőződtem arról, hogy senki és semmi nem veheti el az ember szépbe szőtt hitét. Ha eltapossák a virágainkat, hát ültessük újra. Ha elhallgatják egy ház lakóinak borzalmas mindennapjait, hát beszéljünk róla. Ha gyávák a politikusok, hogy konkrét problémára konkrét választ adjanak, akkor mérlegeljünk, mi az ami kell, ki az aki kell nekünk.
Nem lehet, hogy a kerület a politika játszótere legyen. De sajnos az. Az eszközöket hiába festik színesre, ha a valóság szürke. Hiába mennek más kerületbe beszélni a semmiről, ha az ami történik, velünk történik.
Hiába tesznek úgy, mintha nem lennénk.Vagyunk. Feketén-fehéren.

1 megjegyzés:

  1. Barátság!!!
    A minap egy ismerösöm látott beszélgetni ey barátommal az utcán.Ö nem tudta igazibol hogy milyen kapcsolatban is vagyunk,majd egy pár nap mulva meg állitott,és meg kérdezte tudom e hogy a csaj akivel beszéltem egy balos felesége (szebben irtam a jelzöt),Elöször csodálkoztam aztán mikor leesett a tantusz szomoru lettem ,estére mérges voltam.Kérdeztem töle hogy ö a barátait a hova tartozásszerint választja,Most pedig azota csak agyalok lehet hogy én vagyok a hülye már bocsika ,Hogy az én barátaim közt van balos, jobbos ,hivö és ateista magyar cigány söt zsido is ,talán rossz vagyok ?mert nem tagadom meg az nyukám aki még mindig balos vagy az apukám aki meg fideszes??És szeretem a gyermekemet aki a 20-évével még csak ost kapisgál eme világba???kérdések önmagamhoz ,De én tudom a választ a barátaimra büszke vagyok egytöl egyig.egyformán szeretem az ujságiro barátomat és a romanemzetüségü festömüvész barátomra,szeretem a kollegámat aki szegény cigány családbol származzik de nálla jobb növért nem ismertem.És most rá jöttem nem nekem kell szomorunak lenni.hanem azoknak az embereknek akiknek egyáltalán az ilyen meg fordul a fejébben .Köszönöm nekik hogy a barátaim és köszönöm a családomnak hogy nem tagad meg azért mert dolgokba külömbözöen gondolkodom mint ök!!!!

    VálaszTörlés