2012. június 5., kedd

Kósa Lajos történelemből elégtelen



Kósa Lajos az ATV reggeli műsorában többszörösen bebizonyította, hogy történelmi ismeretei egy középiskolás diák szintjét sem érik el. 
Nem átallotta ugyanis azt bizonygatni, hogy a magyarországi zsidóság deportálása Szálasi idején történt, és Horthy csak abban hibás, hogy kinevezte Szálasit. 
Debrecen város polgármestere agresszíven oktatgatta a műsorvezetőt, aki válaszul nagyon elegánsan, tényszerűen közölte vele a németek megszállásának időpontját, a deportálások megindításának kezdetét. Kósa szemmel láthatóan nem akart tudomást venni a tényekről. Miért is tette volna, hiszen nemrégiben emléktáblát avattak Horthy tiszteletére városában, s nehéz lenne választ adnia arra az egyszerű kérdésre, hogy városvezetőként miért nem ismeri sem hazája, sem szűkebb települése történelmét. Kósa Horthy-ismeretei valószínűleg csupán addig terjednek, hogy a kormányzó leállíttatta a budapesti deportálást. No és mi történt a vidéki zsidóssággal? Hová tűnt több mint 4 ezer debreceni zsidó embertársunk a holokausztban? Tudja-e Kósa úr, hogy Horthy kormányzó antiszemitizmusát többször is vállalta, hogy az összes zsidótörvényt tiltakozás nélkül aláírta, hogy a szegényebb zsidókkal szembeni ellenszenvét sohasem titkolta? 
Kósa úr az ATV-ben Szálasi bebörtönzéseit hozta fel Horthy védelmében. Nem tudom konzultált-e Kövér testvérrel erről? Vagy saját butaságának hamvaiba próbált burkolózni? Mi lesz így a kötelező Nyírővel? Mi lesz így a Jobbik kultúrpolitikáját végrehajtó párttársaival? Azt hiszem Kósa urat mindez nem érdekli. Köp egyet az áldozatokra, köp egyet hajdani elődjére, Kölcsey Sándorra, aki tiltakozott a debreceni gettó felállítása ellen. 
Azt hiszem, Kósa úrnak nem kell aggódnia, hiszen a pártja a tudatlanság korát fejleszti tökélyre, s neki ebben jó helye van.

3 megjegyzés:

  1. Kósa, és persze a Fidesz nem foglalkozik a tényekkel.
    Nincs idejük rá!
    Ugyanis a hatalom megtartása nagy energiát vesz el tőlük, és rendkívül időigényes tevékenység.
    Őket az sem zavarja, hogy egyik nap a-t mondanak, másik nap b-t.
    Sőt az sem zavarja őket, hogy a hülyeséget nem lehet megmagyarázni...

    VálaszTörlés
  2. Kósa urat és elvbarátait a tények nem szokták zavarni, illetve "elegánsan" átsiklanak felettük és csak a hatalmuk megtartásának igénye látszik !

    VálaszTörlés