2011. július 12., kedd

Zozo, Zizi és Zaki meséje - Az álmok tengerpartján

Kedveseim!
Sokáig nem jelentkeztem, de tudjátok, van az úgy, hogy szabadságra vágynak a szavak.
Gyűjtöttem mindenféle szép és szomorút, de engedjétek meg nekem, hogy most három, szívemhez igen közel álló apróságnak tett ígéretemnek tegyek eleget.
Kis barátaim a mamájukkal a mai napon Angliába költöznek, és nem is tudom, találkozunk-e még...
Zozó, Zizi és Zaki vigyázzatok magatokra, meg anyára és apára! Nagyon szeretlek Titeket!

Az álmok tengerpartján

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fekete-fehér ország, amit úgy hívtak, Békétlenség.
Itt a felnőttek folyton civakodtak, veszekedtek. Gyakran sírtak, és csak ritkán nevettek.
A gazdagok nagyon gazdagok voltak, a szegények meg nagyon szegények.
Ez volt a rend.
Élt ebben a békétlen országban három gyönyörű testvér, akik Endre apu és Mária anyu gyermekei voltak..
Büszke volt a legidősebb, aki ha megszólalt, szépséges színessé változott a világ, s az emberek igazat szóltak.
A középső, Bájos, egyetlen pillantásával szelídséget és jóságot varázsolt maga köré.
A legkisebb, Bátor pedig képes volt legyőzni még a leggonoszabb sárkányokat is.
Ezeket a csodálatos képességeiket annak köszönhették, hogy igazából Béke ország gyermekei voltak, ám ezt maguk sem tudták. Honnan is tudhatták volna, mikor egy csúf és kegyetlen varázsló valamikor réges-régen átkot bocsájtott Béke köztársaság népére, s az egész ország egy nagy békétlenséggé változott.
Telt-múlt az idő, a gyermekek szépen cseperedtek, ám egy borús hétköznapon, Endre apu batyuba kötötte holmiját, s azt mondta, neki bizony elege van a nagy békétlenségből, s ő bizony megkeresi az Álmok országát, ahol nem minden fekete és fehér, s ahol a hamuba sült pogácsánál több kerül az asztalra.
Büszke ekkor már varázslóképzőbe járt, és sorra vitte a csupa ötöst becsületből, tisztességből no meg matematikából. Mária anyu meg reménykedett, hogy Endre apu hamarosan hazaér, s akkor annyi, de annyi minden kerül majd az asztalra, hogy csuda. Igaz, Mária anyu a szúkös hétköznapokban is képes volt csodát tenni.
Keze alatt a piszkosból ragyogó tiszta lett, a kevésből bőséges, a keserűből édes.
Akik ismerték Máriát és a gyerekeket, nagyon szerették őket.
Napénekéj, a rejtőzködő tündér, és Cimbora Borbora a manó, gyakran ellátogattak hozzájuk. Napénekéj különleges szavakat tanított nekik, mondván, ezek hasznosak lesznek egyszer a távoli Álmok országában is..., s ha megunták a szavakat, meseszép képekbe szőtték az álmokat.
Cimbora Borbora pedig  át tudott alakulni bármilyen játékká. Ha Bátor éppen csúszdázni vágyott, hát ő volt a csúszda. Ha táltos paripán akart lovagolni, hát ő volt a táltos paripa. Az sem jelentett gondot, hogy Bájossal szeretet rétté változzanak, vagy Büszkével meghívják magukhoz a barátságos dinókat, meg a jóságos delfineket.
No azért az élet így sem volt málnakrémes habostorta.
Békétlenségben ugyanis bezárták a varázsló képzőket.
Mária mama meg sokan mások küzdöttek mint az oroszlánok, de hiába. Békétlenség legjobb varázsló tanodáira lakat került.
Mit volt mit tenni.
S ekkor Büszkének támadt egy zseniális ötlete. El kell menni az Álom tengerpartra, mert ott minden vágyunk teljesül. Mindig lesz elég ennivaló, meg szép ruha, és a felnőttek soha nem civakodnak. No és ott is lehet kapni igazságból, becsületből, no meg matematikából színötöst.
Bátor leült egy picit meditálni, majd felpattant és azt mondta, átalakítom a mozdonyom repülő hajóvá, s átszeljük vele az Óperenciást, átrepülünk majd a tejszínhab felhőkön és a kakaó folyókon, és meg is érkezünk.
Bájos közben szelíden mosolygott, s szívének minden szeretetével körbe fogta szeretteit.
Tudta hogy jó helyre mennek. Apához.
Haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése