2013. március 2., szombat

Embernek lenni

Ma egyike voltam azoknak, akik átvehették az MSZP  Nőtagozatának Közéleti díját. Olyan nagyszerű emberek, mint Szepesi György, Rónai Egon, Rytkó Emília, Szalai Anna mellett függetlenként, dokumentumfilmesként nem számítottam rá, hogy kitüntetnek, de jól esett. Azt éreztem, hogy a demokratikus ellenzéki pártok civilekkel való együttműködésének, a civilek megbecsülésének fontos jelzése ez...Egyfajta nemes gesztus, amellyel elismerik a szakmaiságot, az emberséget. Nem várják, hogy lakáj legyek, nem akarnak téríteni, hülyíteni. Szép pillanat volt, mert egy percre három embert -és nem politikust - láttam magam körül a színpadon. Mesterházy Attila, Gurmai Zita és Horváth Csaba nem a kamerákra figyelt, hanem nekem szóltak a halk biztató szavak. Nekem, aki nem vagyok rest bírálni sem a jobbot, sem a balt, ha a környezetemben igazságtalanságot tapasztalok. Nincs bennem pártok iránti alázat, mert csak az egyetemes emberi értékeket tisztelem, s csak a hazugságok ellen lázadok...De ma néhány percre ismét jó volt nőnek, civilnek, embernek lenni...Ma jó volt érezni egy hangyányi demokráciát. Jó volt látni azokat a nőtársaim, akik az ország számos pontján áldozatosan dolgoznak a közösségükért, s akik gyakran bélyeget viselnek, mert baloldaliak. Pedig akikért tesznek azok gyakran a legelesettebbek, a legszegényebbek, a legkirekesztettebbek...Igen, köszönet járna minden nőnek, aki munkájával igyekszik egy szebb, igazabb világot teremteni. Párthovatartozástól függetlenül...A széksorokban ülő lányok, asszonyok közül sokakat személyesen ismerek. Szeretem és tisztelem őket. MSZP-sek és a barátaim. Ám tudom azt is, hogy akadnak mások, akik fanyalognak, mert nem vagyok párttag, aztán lesznek mások, akik mostantól szocinak könyvelnek el. Az irigység és gyűlölet játszmáknak sem játékosa, sem bábuja nem akarok lenni. A magyar politikában igen kevés a "látható" nő. Pedig a háttérben nagyon is ott vannak, például az interneten a demokratikusan gondolkodó nők száma semmivel sem kevesebb, mint a férfiaké. Az éhségmenetekben, vagy a jogállamot visszakövetelő, a gyerekeink, a fogyatékkal élők jogaiért, a hiteles tájékoztatásért kiálló demonstrációkon is szép számmal képviseltetjük magunkat. Igen, nem feltétlenül tartozunk egy párthoz. Vannak köztünk szocialisták, dk-sok, szolisok, párbeszédesek, együtt 2014-esek, sok-sok független, de nem sorolom...Ami közös bennünk, hogy szeretnénk az Orbán-kormányt leváltani. Igen. Mi nők. Az Orbán kormány által megalázott nők. Amikor megköszöntem a díjat, azzal zártam, kérem, hogy a hatalom, a lakájsajtó ne vegye el azoktól a nőktől az ünnepet, akiket ma kitüntetnek...
A kérés hiába volt...
A Fidesznek nagyon gyorsan sikerült egy lelki hasba rúgással, valótlanságok közzétételével azonnal lerombolni azoknak a nőknek az örömét, akik a kicsi faluktól a nagyvárosokig a közösségükért élnek és tesznek, és akiknek ma ezt megköszönték. A Fidesz közleményét most is macsó cinizmus jellemzi. Nem mást állítanak,minthogy a nők és édesanyák cserbenhagyása kapcsán a Gyurcsány-Bajnai kormányoknak van elszámolnivalójuk. Nos, erről nekem sajnos egész más személyes tapasztalataim vannak. Egyik gyermekemmel az első Fidesz kormány idején voltam gyesen. Ekkor sem a Gyes, sem a családi pótlék összege egy forinttal nem emelkedett. Nagyobbik lányom most készül egyetemre, de erről most nem is írnék részletesen, inkább csak azt, hogy édesanyaként tönkretették a gyermekeink, gyermekeim  jövőjét. Vagy legalábbis, olyan helyzetet teremtett az Orbán-rezsim, ahol a napi megélhetés mellett kétségessé vált, hogy a brutális tandíjakat ki tudjuk-e fizetni.  Munkavállalás kérdése....Nos. Kitüntetéssel, évfolyamelsőként szereztem a diplomáim(plagizálás nélkül), rendeztem számos dokumentumfilmet, szerveztem esélyegyenlőségi programokat. De soha sem foglalkoztam pártpolitikával. Azonban 2010-ben a Fidesz nagy szabadságharcos nemzeti együttműködéséből valamiért nagyon kilóghattam, mert a televíziót, ahol dolgoztam egy szempillantás alatt megszabadították dolgozóitól. Pereltem. Eredménnyel.
De majdnem belerokkantam... . Nőként, anyaként megtapasztaltam, hogy a Fidesznél csak szólamok és hívek vannak...Meg gyűlölet a másképp gondolkodókkal szemben. A sajtót bértollnokaik uralják, a gazdaságot hűbéreseik. És a jogállamról alkotott fogalmak szertefoszlanak...Épp ezért született meg a Hét Olajfa Egyesületünk, hogy a demokratikus ellenzéknek legyenek olyan alternatív médiumai, ahol nem elhallgattatnak, kiretusálnak, sárral dobálnak, hazudnak és gyaláznak, hanem ahol párbeszédet folytatunk...s a tekintetünk találkozik.
Ma nem csak ott találkozott.