Téli álom

Bárhogy lesz, úgy lesz.
Van abban valami keserédes, ha többen, egymástól függetlenül elhatározzuk, hogy ideje lenne téli-évi álomba merülni. Átaludni a felfoghatatlan. Átaludni a kirekesztést, a kultúra és a sajtó függetlenségének halálát. Átaludni a napi politika hazugságait. Átaludni a mocskot, a tudatlanok diadalát.
Az álom jótékonyan levenné rólunk a szájkosarat, dobozba rakná a gonoszokat. Méltó helyre kerülne a becsület és a tisztesség. Nem lennénk többé lúzerek. De írtam már:
JOBB EZERSZER LÚZERNEK LENNI, MINT EGYSZER HÓHÉRNAK.
Néha picit felébrednénk, s ha a világ semmit sem változott, hát jöhetne ismét a szunnyadás. De ilyen csak a képzeletünkben létezik.
Jelenkorunk valósága ugyanis nem más, mint egy rossz álom. Ébren történnek velünk galádságok, ébren szembesülünk a hazugságokkal, ébren tudatosodik bennünk mások gyávasága, félelme.
Ébren csak egyet tehetünk: NEM FÉLÜNK.
Függetlenek, demokraták maradunk. Mi magunk tépjük le a szájkosarat. Hallatjuk a szavunkat.
Egy új nagy ember azt mondta, itt csak azokat rúgják ki, akik ellen eljárás van,
Hazudott.
Én nem loptam, csaltam, hazudtam. Független voltam, s maradtam. A nemzeti együttműködés kirekeszti a függetleneket. Egyre több és több ember szembesül ma Magyarországon azzal, hogy szakértelmét sutba dobják. Egyre többen megtapasztalják, hogy becsületük a becstelenek szemében nem erény, hanem hiba.
Turkálnak a pénztárcákban, az agyakban. Ismét a három millió koldus országa lettünk. Bár a talicskák 20 éve mennek ide-oda. Szégyenteljes jelenünk, melybe szótlanul kapaszkodni inkább érdemes, mint szólni ellene.Itt bármit szabad. Csak szólni nem.
Nincs kétségem a szellemi gettó is megépült.már.Nincsennek korlátok, csak falak, meg szájkosarak.
A mikrofonállványokat, mint bástyákat jól kitették. Elvtársak ők. Majd lesz sereg. Kérdem én ki ellen, mi ellen? Mi végre volt a hajdani Alba-kör...A művészetet fojtogatják. Hajrá magyarok. Csak így tovább.
Minden ember pótolható ez igaz. De kérem itt a pótlás kicsit selejtes. A minőség nuku. Fals a hang, a cselekedetek diszharmóniája káoszt teremt. S e káosz központosított elnevezése mégis hivatalosan rend, fegyelem. Nem lehet különvélemény. Búcsú nélkül temetnek a sírba. Gúzsba kötötten arccal a föld felé.
Bűnnel a bűn nem átváltható. Szélhámosok, szélkakasok egyszer még lesz demokrácia. Egyszer még lesz szép a szó. S a szél elfúj majd titeket is....
Operett-világ bábjai, operett katonák. retorika bajnokai, a szívekben és az agyakban ma még felfoghatalan mi az, ami ma itt történik. Mi az, amit tesztek velünk. De egyszer felébredünk. S lesz szabadság újra. S e szabadság szül majd rendet, s új hazát. Nem fülkékben, hanem valamennyiünk szívében. Aki fél, ma még nem nem beszél. Én nem félek, ti se féljetek. Ne feledjétek, az fenyeget, akinek van mitől félni.
Bárhogy lesz, úgy lesz.
A jövő már nem sejtelem. Diktátorok haza. Demokraták ne féljetek.
Egy nő. Magyar. Keresztény. Független.

Novemberi rózsaszirmok

Barátaim!
2010 -ben Jerzy Buzek az Európai Parlamentben az EP plenáris ülésén kiemelte az ENSZ november 25-i Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapnapja jelentőségét, s arra biztatta a képviselőket, hogy a világnap alkalmából tüzzenek ki rózsaszirmot, mely a nők elleni visszaélések megszüntetésének támogatását jelképezi.
Ma Magyarországon a nők elleni visszaéléseknek se szeri se száma. Ugyanakkor testi, lelki, szellemi és szexuális erőszakról beszélni egy dominánsan férfi centrikus világban szinte lehetetlen. Évike például ma azt mondta nekem, hogy korunkban a nők előtt szinte csak két út áll: vagy cseléd leszel vagy kurva. Esetleg egyszerre a kettő. Önálló megmérettetés létezik ugyan, de mégis a társad hozadékaként ítélnek az agymosott törpék. Aki tudja az igazat az meg fél, ezért hallgat. Vagy nem fél, de tehetetlen.
Lassan központilag cenzúrázzák ágyad, asztalod, agyad. A televíziókra kedjünk terítőt horgolni, amíg fő a krumplileves. Nézni már nem érdemes...Nem lehet folyton az öntömjénezést bámulni. Látni, hogy a kékből hogyan lesz narancs...Akkor inkább egy Picasso album, esetleg Munkácsy Trilógiája élőben. Feltéve, ha a házimunkát befejeztük. A színházzal bánjunk csínján, még akkor is, ha a rongyos élet valamiért néha olyan édes mint a méz. Szóval, no multikulti. Való világ. Magyar valóság. Szégyen? Érdem? Tény. Színház az egész világ.
Mi nők sokan vagyunk, akik gyermek, család mellett szereztünk diplomát, képzettséget.
Mi nők sokan vagyunk, akik akkor is húzzuk az igát, ha már szétesik körülöttünk minden.
Mi nők sokan vagyunk, akiket egy tollvonással leírnak.
Mi nők sokan vagyunk, akiket egy övön aluli ütéssel el akarnak taposni.
Emlékszem Móni barátnőmre, aki évekkel ezelőtt pici babájával menekült külföldi rokonaihoz, mert élettársa addig terrorizálta, hogy nem volt itthon maradása. Móni a gyerek mellett dolgozott, lakása ragyogott, a gyerek tüneményes volt. A pasi meg csak úgy szórakozából néha elagyabugyálta, mondván már nem elég feszes a teste. Mégis az igazi sokk akkor érte, amikor a főnöke tett neki egyértelmű szexuális ajánlatot.
Nem egyszer, többször. Hívogatta a lakásán, üldözte. Aztán egy szép nyári napon a derék "társ" vette fel a telefont...A vége az lett, hogy Móni még nagyobb verést kapott. A főnök kirúgta. Sem állás, sem társ.
Móni hónapokat töltött külföldön. Ette a rokonok kenyerét. Aztán hazajött. Talált egy vallási közösséget, meggyógyult a teste, lelke. Ma van családja, igazi társa, aki néha rózsacsokorral lepi meg.
Egyenrangúak, egyenjogúak. A hitelek súlya alatt is hitelesek. Kivételek. Móni hite, embersége, tisztasága kitartott. Bár lehet, hogy mégis elmegy innen az országból újra...
Mert Móni történetesen roma. A férje magyar. Gyerekeik gyönyörűek. Csak a gyűlölet ne emelné köréjük a falakat. Megszenvedte már...
Úgy tetszik a nők többsége számára csak a kiúttalanság létezik. PONT. Szirmok helyett szitok.
A politikában a nők aránya igen csekély. A valódi, vérbeli, nem csupán karriervágy által hajtott politikus nők száma még kevesebb. Egyszer szívesen olvasnék valami összefoglalót a politikai karriert befutott nők életútjáról. Természetesen összehasonlítva keletet és nyugatot. Hírlík, néha elég, ha fényezi valaki az narancsot, vagy ágyról ágyra száll. Igaz, az ő csillaguk általában hamar leáldozik, és nevüket is elfelejti a nép.
De voltak, vannak kivételek is. Őket díjazom. Még egyszer köszönöm, hogy az elmúlt években Emőke volt a képviselőm. (dr. Bolesza Emőke, aki nem kapott Pro Urbe díjat, pedig megérdemelte volna, megérdemelné...Jobbtól, baltól függetlenül.) Embernek kellene annak lenni, aki emberségében, szaktudásában követi őt. De a gáton, bocsánat az utcánkban nincs ilyen legény... Még híre sem. Itt ugyanis még a nyomor is kopik. Nahát, tényleg mi csak a tudatunkban (esetleg a gyökereinkben) lehetünk nagypolgárok. A valóságban csak cselédlépcsőkre száműzött lúzerek. Bár a lúzerségnek van egyfajta megóvó tisztasága. (Jobb ezerszer lúzernek lenni, mint egyszer hóhérnak.)/
De ez a tudat arra ösztönöz, hogy akkor is adj a templom előtt koldusnak, ha őt isten házából kiküldik a vallást ugyan gyakorló, de a hitet meg nem élő zemberek. Ez nem játék a szavakkal, itt történik száz méterre a házunktól. Még jó, hogy vannak Margitok, Krisztik, Klárik, Eszterek, Rékák, Zsuzsák. Olyan ritka emberek, akik mernek adni. S ott van Bea, az ápolónő, aki másokon próbál segíteni, még akkor is, ha a legnagyobb tragédiával birkózik, amivel egy édesanyának birkózni kell.  Istenem, adj nekik erőt. Az ő hétköznapi politikájuk az igazi építő erő.
Novemberben nem nyílnak a rózsák. Nincsenek szirmok, csak koszorúk. A demokrácia végnapjainak koszorúi.
Sok száz meg ezer nőt aláznak névtelenül.
Képzeletbeli szirmokat tűzzünk magunkra barátaim. Minden nőért, akit megaláznak, akit méltóságában megsértenek.
Akit vernek szóval és tettel. Akik keresik a kiutat.
Értük, magunkért, egymásért - tegyünk a minket ért megaláztatások ellen. De ne feledjétek azt sem, hogy a gonoszságokat mindig nemtelenül követik el.

Békét Erzsébetváros!
Egy nő.

Gondolatok nélkül - teleportál 2.

Pár évvel ezelőtt, amikor a Gondolatkő ötlete megfogalmazódott bennem, abban reménykedtem, hogy valóban megállunk, majd egy-egy kőnél, és néhány percnyi békét engedélyezünk magunknak.
Igaz, már akkor is sejtettem, hogy sokak szemében ez is valamiféle csacsi ötletet. Olyasmi, aminek csak ábrándozó széplelkek balladáiban van helye. Mindenesetre a kövek állnak. Mementói egy olyan világnak, amikor a gondolatnak, a gondolkodóknak volt helyük. Ugyanis ma világosan látható, hogy a független gondolkodóknak nincs helyük. A gondolatoktól - legyen akár építő kritika is - félnek mindazok, akiknek a gyökerei a bűnben közösek. Erkölcs, tisztesség lekacagott szavak. S azok mutogatnak a másikra a leginkább, akiknek van mit takargatniuk. Ma már csak azt teheted, hogy a saját gondolataidba teleportálod magad, mert ott még talán van helye a reménynek. Azért mondom, hogy talán, mert a külvilág történései szomorúak, s ismét igazolódni látszik, hogy a seggnyalók minden korban jobban boldogulnak, mint akik becsületesen dolgoznak. Erről többet nem is érdemes beszélni.  Lázadozz, s halálra ítélnek.
No de saját gondolatok nélkül mi végre lennénk? Ez persze filozófálgatás, ilyen főzés közbeni. Mi nők, előbb vagy utóbb, ismét a konyha, templom, és a gyermekek világába száműzettetünk. Kötelezően.
Ha visszagondolok az elmúlt évekre, rá kell döbbennem, hogy nőként semmi mást nem kellett volna tennem a hétköznapokban, mint a jobbról-balról jelentkező urakkal kicsit jóba lenni. Egy térdeplés, egy lakás. Ide-oda cicázás, tuti megmaradó állás, tanácsadás. Annak dolgozni, aki megfizet. Írni amit diktálnak. A sajtóról úgy sincsennek jó véleménnyel az emberek. Mit számított volna... Emlékszem, hogy például az a bőrdzsekis úr - aki már két éve kényszerű okok következményeként nem viselheti jellegzetes ruhadarabját -, évente egy-egy civil rendezvényen feltette a kérdést: ba..unk vagy sem. Az úr nagyhatalmú volt, sokan éltek az ajánlatával. Mondanom sem kell, a Pro Urbe - díj jelölésemet úgy kaszálta el ahogy csak kell. Mit tegyek, nem voltam elég liberális. De a bűn körében az érintettek sok színűek, mint a híres Benetton -reklám arcai.
Hazug arcok. Közönyösek.
Kicsit más, de mégis ugyanaz... A sorsom a tv-nél nem egészen egyedi, hiszen a szerkesztő kollégák egy részét búcsú és tájékoztatás nélkül tették lapátra. Fogalmam sincs, hogy például azzal a lánnyal mi volt a baj, aki még csak 24 éves, és soha nem foglalkozott politikával, ráadásul a kormánypárt egyik jeles és valóban jól képzett szakemberének tanítványaként szerzett diplomát az idén. Talán az, hogy az a hőlgy, aki a pénzekért felelős, még csak diplomával sem rendelkezik?
Legjobb lenne, ha virtuális bűnbak-bélyeget hoznánk létre...Mindenki megkaphatná, akiket a gondolat nélküli hátsó-fertály-nyaló-senkiházi-hóhérok tettek lapátra. Ezek nem hatalmi kérdések. A mindenkori hatalom gyakorlói is pontosan tudják, hogy a társadalom mindig kitermeli ezeket az egyéneket. Azonban a hosszútávú sikeresség, egy ország, egy város, egy kerület sikere nem épülhet az ilyen zemberekre. Egyfajta fokmérője a vezetői köröknek, hogy ezekre építik e átmeneti hatalmukat, vagy valódi összefogásban gondolkodnak, és nem a gondolkodókat tapossák el.
Néhány héttel ezelőtt egy másik kerület kapcsán írtam, hogy ott kitakarították a sajtót. A kitakarították szót idéztem. Nos itt is megtörtént, bár sajátosan. Úgy mint a gyermek dalban: libát patkol a kovács...
Aztán a sajtótermék meg olyan lett mint a boci, boci tarka, se füle, se farka.
De most jó, mert nem kell gondolkodni az elhangzottakon, a leírtakon.
Kedves kerületiek, azért leírom nektek, hogy elkezdődtek az elhallgatott közösségi napok. Az első nap témája egy a szegénységgel kapcsolatos konferencia volt. A helyi média és a helyi vezetés nem képviseltette magát. Nyilván a szegénység lerágott csont, kívéve annak, akinek a levesébe még csont sem jut.
Hideg jön, nagyon hideg. Vigyázzatok egymásra. Közeleg advent, közeleg a szeretet ünnepe. Sokan magányosak, betegek, éhesek és fáznak. Kérlek ne száműzzétek őket a gondolatokból. Maradjatok embernek, egy néha embertelennek tűnő világban. Nem lehet teleportálni. Itt kell élni, halni.
Békét Erzsébetváros!

Az élet értelme

Barátaim!
Sokan tudjátok, hogy hetek óta betegeskedem, ezért korlátozott "üzemmódra" kapcsoltam...
Igaz, néha muszáj kimozdulni, és ilyenkor néhányatokkal találkozom is...Köszönöm, hogy mindannyian igyekeztek a lelkembe valami szépet szőnni, és kedvesek a mosolyok, biztatóak a szavak. No de a kérdőjelekkel nem tudok mit kezdeni. Mert válaszok nincsennek, a hóhér hazugságai meg szapororodnak apránként. Ilyen például, a sok százezres állítólagos keresetem, vagy az, hogy csak "virtuálisan" vezettem műsort...
Előbbinél a gyalázatos tény az, hogy a kitüntetéses diplomáimmal az alapfizetésem 89.500 ft-ban volt meghatározva. Az erről szóló dokumentumokat a napokban akarták visszamenőlegesen (egész évre) aláíratni...Kínos, de ilyen bérért senki sem vállalja azt a munkát, amit végeztem...
Ja és sem céges telefonom, számítógépem, taxi csekkem, élelmiszer utalványom stb. nem volt soha.
Az utóbbinál pedig elfelejtette a derék végrehajtó, hogy egy tv  műsort azért elég sokan látnak ahhoz, hogy megítéljék ki vezette a műsort. Márpedig esetemben nyilván nem animációs figurát láttak az erzsébetvárosiak.
Szóval piszkos kis játék részese lettem én.
De a hitem erősebb mint valaha. Tudom a gazemberek egyszer felelnek a bűneikért...
No de félre a negatívumokkal. Erzsébetvárosban azért számos gyönyörűséges emberi történettel, sorssal ismerkedem. A nyugdíjasokkal például Furman Imréről és költészetéről beszélgettünk. Fájdalmasan tisztességes élet volt az ővé. Az örök küzdésé és perlekedésé egy élhetőbb világért. Azt mondta, hogy az élet értelme, hogy mindig, és mindenek ellenére tudjunk valami jót adni az embertársainknak. Életünk utolsó pillanatáig.
Érdekes, mert az élet értelme egy másik beszélgetésemben is szóba került, Van egy tüneményes idős hölgy a Dob utcából, aki daganatos megbetegedésben szenved és az állapotán csak rontott, hogy hűséges kutyusát néhány hónapja elvesztette. Gyakran láttam azóta is, mindig megtörten, sápadtan. Aztán tegnap, amikor muszáj volt lemennem, olyan volt mintha kicserélték volna. Arca kisimult, a szemébe a fény visszaköltözött. Ismét lesz egy kis kutyám - mondta. Ismét lesz értelme élni valakiért.
Hát igen, célok nélkül nem megy.
Az iparosok vezetője előtt is fejet kell hajtanom. /Sajnos most nem tudtam elmenni a szokásos éves rendezvényre (pedig vártak!), és karítatív akciót sem szerveztünk a rászoruló gyerekekért.../
Ez a nagyszerű kárpitos mester élete értelmének azt tartja, hogy az iparosok társadalmát öszefogja. Politikai hovatartozás nélkül.

Pillanatnyi elmezavar

Drága erzsébetvárosi barátaim!
Írjátok, mondjátok, hogy nyilván pillanatnyi elmezavar, ami történik körülöttünk mostanában...Az is, amit velem tesznek. Az is, amit másokkal tesznek.
Írjátok, mondjátok, ez is a központosítás része. Rend a lelke mindennek. Az összefogás nem a függetleneké. Ők nem kellenek. Trükköznek, emberi méltóságukban megalázzák őket. Cifra szavak mögé bújtatják a hatalomgyakorlók a hazugságot . Bocs, de ez csupán vélemény. Megélt sors, tapasztalat.  Majd ha a blogokat is listába veszik, nyilván újabb fekete pontot kapok. Pusztán az egyszerű tényért, hogy független vagyok. Olyan vagyok, mint a fedél nélküliek, akiket a rend és fegyelem emberei el akarnak tüntetni.
Sokan szerettek és én is szeretlek Titeket. De most leginkább Furmann Imre barátom sorai jutnak az eszembe..."Hogy legyek nem a hószüzesség, komor, bús Tatjána, de ki nyílt, őszinte, és kit megöl - nem magánya - hanem a világnak mocska, hazugsága."..
Imre a poltikusokról így írt: "Lankadt pártfütyik, és fonnyadt pártpicsák és körülöttük torzult sleppek csinálják e véres galibát..." A sleppet, nyálat látom. A galibát is. A nemiszervük nem érdekel.
Talán azért éppen Imrét idézem, mert ő most lett volna 60 éves. Elvitte a rák. Egy tisztaszívűvel kevesebb él köztünk.
Ma Gérecz Attila emléktáblájánál gyújtottunk mécsest. Sokfélék voltunk, demokraták. Szép volt. De a helyi média frissen szállított csinovjikjai tudomást sem vettek a megemlékezésről.
/A gagyivá silányított elektronikus médiumban tán a könnyűszerkezetes házakról beszéltek a minap. Szidták mint a bokrot az előző kormányzatot. Igazi helyi téma. Igazi helyi ügy. Hajrá mi kicsi kerületünk. Itt egy darab hely sincs könnyűszerkezetes házaknak.. A köz szolgálata=pártszolgálat?. Amúgy engem senki nem tájékoztatott a kirúgásomról. A ledolgozott munkámért a bért valakik biztos őrzik valahol...Még jó, hogy nálam a helyi iskolák segélyakciójáról, meg a kicsi Annáról volt szó, akinek szurkoltak a gyerekek.../
A helyi ítéletvégrehajtók számára 56' mártír hőse nem fontos. Szerintem fogalmuk sincs ki is volt valójában. Sorai elenyésznek majd, elfelejtik. De az igazi forradalmakról majd a jövő nemzedékei döntenek. Bárhogy állítják akárkik az ellenkezőjét. A történelem mindig ugyanaz. Vegyük fel a szemüvegünket, és lássuk kik az igazi barátaink.(Édes Beám! Köszönöm!)
Az egy színben gondolkodók számára ma már szinte nincs is sajtó. A pénzeket lenyelik. Bezsebelik. Nézzétek meg a politikusi átlagjövedelmeket, Aki a parlamentben hátul van a fizetési listán, kárpótlásul kap még itt-ott zsíros állást. (Én népem, én igen nagy vétkem.) Ha összeadjátok ezeket a jövedelmeket, hát kb. 1.2 millió az átlagkereset. Szép summa. S közben 300000 ember él ma szegénytelepen hazánkban.
Az ENSZ a rasszizmus és antiszemitizmus növekedése miatt ítéli el Magyarországot múlt héten közzétett jelentésében. Olvassátok a külföldi sajtót. Az oktatási területen is teljes a káosz. Már Zoltán és Rózsa közt is repedés keletkezett. Hadüzenetek ezek a következő nemzedékeknek. A meg sem születetteknek.
A fene nagy káoszban a jog és az igazság köszönőviszonyban sincs. Miért is lenne...
Fránya helyzet ez, értem, mint magyar magyarért ki harcol meg...Az én munkám elveszik, teremtenek egy munkahelyet az egymillióból. Csókosnak. Csókosoknak.
Nyilván lesznek majd tűrt, tiltott, és támogatott alkotók. De a többség nyalni fog, meg tapsolni, meg hazudni, vagy hallgatni. A szomszédom vihetik, csak engem hagyjanak békén. Lesz majd, nem én voltam, nem láttam, nem tudom. Megtagadom. Elárulom. (Vihogjatok kis gyáva senki hóhérok, ha rajtatok kérnek számon engem. Élvezzétek a megérdemelt júdáspénzen vett pihenést külhon tájain. Nézzétek a tengert. Tükör. Nézzétek a hólepte Alpokat. Vakít. A szemembe úgy sem mertek nézni. Gyávaságotok is kisszerű.)
Én most a tiltottak közé tartozom. Vállalom.
S ez nem pillanatnyi elmezavar.


Filmajánló. Diktátor, Szving mindhalálig, Kabaré, Szerelem

Kallódó demokrácia

Belemarnak. Megcsúfolják. Hazudják. Demokrácia.
Kiadják. Ellopják.Megfojtják. Demokrácia.
A Klauzál téren kallódó emberek.
A hóhér vakációzni megy.


A diktatúra is d-vel kezdődik.

Ma a forradalom leverésének napján gyújtsatok gyertyákat a múlt és a jelen áldozataiért.